Megszűnt a veszprémi Jobbik, miután Varga-Damm Andreát kizárták a pártból. A szervezet elnöke, Kovács Rajmund híradónknak elmondta, több társával együtt úgy döntöttek, hogy otthagyják a pártot, a csoport létszáma így 10 fő alá csökkent, emiatt pedig feloszlott az alapszervezet. Varga-Damm Andreát múlt héten zárta ki a pártból a Jobbik vezetése, úgy, hogy erről ő maga sem tudott. Tárgyalást ugyanis nem tartottak az ügyében. Jakab Péter elnökké választása óta sorra szűnnek meg a Jobbik alapszervezetei, korábban feloszlott a zalaegerszegi, az ozorai, az apci, a tarnaszentmiklósi és a horti, legutóbb pedig a hatvani csoport hagyta ott a pártot.
Drónokkal támadta Odessza városát éjszaka az orosz hadsereg. A csapás során rakétákat is bevetett a Föderáció, a robbanások három civil életét követelték, közel harmincan megsérültek.
A Makk Károly rendezésében készült vígjáték nehéz időkben született, mégis az adott kor kispolgárai tudtak azonosulni a karakterekkel, amelyeknek a fő üzenete nyilvánvaló: merjenek a sarkukra állni.
A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99