2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

Megkezdődött a nyugdíjprémiumok postázása

A Magyar Posta megkezdte a nyugdíjprémiumok kézbesítését. A juttatást nemcsak a nyugdíjasok, hanem a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapják.

  • Megkezdődött a nyugdíjprémiumok postázása

A Magyar Posta megkezdte a gazdasági teljesítmény miatt a tavalyinál magasabb nyugdíjprémiumok kézbesítését csütörtökön a 2,5 millió nyugdíjasnak – jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára és Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője közös sajtótájékoztatón, Budapesten. Rétvári Bence hozzátette: a kormány elkötelezett a nyugdíjasok támogatásában.

„2 és fél millió nyugdíjas kapja meg a nyugdíjprémiumot az idei évben, amely szerencsére a gazdaság teljesítményének köszönhetően már magasabb összegű is, mint a tavalyi. Hiszen tavaly 12 ezer forint volt a nyugdíjprémium összege, most pedig 18 ezer forint a maximális összeg, amit a nyugdíjasok megkaphatnak. Az átlag nyugdíjjal már a maximális összeget, 18 ezer forintot kapják meg a nyugdíjasok” – fogalmazott az államtitkár.

Akinek a bankszámlájára érkezik a nyugdíj, azok már a hét közepén hozzájuthattak a nyugdíjprémiumhoz, a többiek viszont a megszokott nyugdíj kézbesítési időpontban számíthat a postásra.

„Hiszen egy nyugdíj kifizetési naptár áll rendelkezésükre, amelyben szerepel az, hogy az adott hónapban hozzájuk mikor érkezik. Egy utalványon érkezik a két összeg, tehát a nyugdíj és a nyugdíjprémium. Az utalvány szelvény részén szerepel, hogy mennyi a nyugdíj összege és mennyi a nyugdíjprémium összege” – mondta Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője.

Akit a postás nem talál otthon, a szokásos módon, az utalványát a postán beváltva juthat hozzá a prémiummal kiegészített összeghez.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!