A megemlékezéshez kellőképpen megadta az alaphangulatot, ahogy az autóban a Margitsziget felé haladva szólt a Kossuth rádióban a Sportvilág, amely műsorával természetesen szintén az elhunyt kiválóságra emlékezett. Kirázott a hideg Török László a sydney-i győzelem után készített interjúját hallgatva, amelyben Benedek így értékelte a győzelmet: „Ennek így kellett történnie. Az elmúlt év hányattatásai után nem lehet véletlen, hogy mi nyertünk, és még jól is játszottam a döntőben.” Csak a tényszerűség kedvéért: Benedek négy góllal járult hozzá az oroszok feletti 13-6-os győzelemhez.
Céltudatosságáról az is árulkodott, ahogy az édesapja felidézte, Tibor első válogatott mérkőzéséig nem engedte meg neki, hogy lemenjen az uszodába. Hiszen ő nem a híres színész papa gyereke akart lenni, hanem a sportoló, aki megdolgozik a sikerért.
Aztán a kitaposott úton gyalog föl a Margit hídon, be a szigetre, ahol már hömpölygött a tömeg, jóval az este kilenc órára meghirdetett megemlékezés előtt. Nem esti sétára indultak az emberek, a többség az uszodához igyekezett, helyesebben bandukolt részvétteljesen. Senki sem tolakodott, mindenki kivárta a sorát, lélekben így is felkészülve a kegyeleti szertatásra.
Eljött Vári Attila, a szövetség elnöke, az olimpiai bajnok társak közül Madaras Norbert és Molnár Tamás, fejet hajtott Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Dala Tamás is, akivel a kilencvenes években az Újpest és a válogatott roppant erős jobbszárnyát alkották. Lerótta kegyeletét Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke, Märcz Tamás szövetségi kapitány és az egykori játékostárs, Vincze Balázs, aki az UVSE-ben átvette tőle a szakmai igazgatói tisztséget. Mécsesek gyúltak, többen virágot is elhelyeztek Benedek Tibor arcképe alatt, minden szív érte dobbant.
Szavak nélkül is mindenki tele volt gondolatokkal, fájdalommal. Csak egyet nem tehetünk már, megváltoztatni a sorsot, újraírni a történelmet. Elkoptatott szavak, de így igaz, az esti megemlékezés is azt bizonyította, Benedek Tibor halhatatlan, örökké velünk él.
