2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Belföld

Másfélmillió munkavállaló élete válozhat meg

Másfélmillió munkavállaló életében hozhat pozitív fordulatot a kormány által bevezetésre kerülő járulékcsökkentés – mondta a Hír TV Rájátszás című műsorában a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Parragh László kiemelte: a kisvállalkozások számára jelentős könnyítést jelent az áfabefizetést érintő változás. A kormány kedden hirdette meg a munkavédelmi akciótervét. E szerint az idősek és a fiatalok utáni járulékot megfelezi a kormány, a gyesről visszatérők és a tartós munkanélküliek után pedig az első két évben egyáltalán nem kell majd fizetniük a cégeknek.

– Ha az ember megkérdezett egy kis vagy közepes vállalkozót, akkor számukra az egyik legnagyobb probléma az volt, hogy még meg se kapta a számla ellenértékét, de már az áfát be kellett fizesse. Sőt nem egyszer volt olyan, hogy miután a számláját nem fizették ki, még az állam felé befizetett részt is elbukta. Tehát ez egy végtelen igazságtalan mechanizmus volt. Azzal, hogy ez megváltozik, a számításaink szerint nagyjából 80 milliárd forintnyi készpénz áramlik be a gazdasági élet szereplőinek a zsebébe. Tehát ennyivel kevesebb áfát kell befizessenek – jelentette ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!