2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Márki-Zay: Lázárék célja, hogy csődbe jusson Hódmezővásárhely

Hír TV

2018. március 20., kedd 12:20, frissítve: kedd 12:55

Márki-Zay Péter felelősségi körét és a kiadásokat növeli, de a szakemberek, például aljegyző és könyvvizsgáló kinevezését és bevételek növelését gátolja a fideszes többségű közgyűlés Hódmezővásárhelyen. A polgármester elmondta: a bukott polgármesterjelölt, Hegedűs Zoltán vezetésével a képviselők 133 millió forintos fedezet nélkül szavazták meg a 101 négyzetméternél kisebb lakóingatlanok építményadójának eltörlését. Az intézkedés idén január 1-jétől, tehát visszamenőleg érvényes, ugyanakkor a fedezethiány a stabilitási törvénybe ütközik. Márki-Zay Péter szerint Lázár János és bizalmasai célja, hogy csődbe jusson a város, a felelősséget pedig ráhárítsák.

– Nagyon érdekes, hogy amikor a saját polgármesterüknek a működését kellett egy könyvvizsgálóval támogatni, vagy jogszerűvé, átláthatóvá tenni, akkor ezt az intézményt, ezt a lehetőséget mindig jogosnak és fontosnak találták, most, amikor nem ők adták a polgármestert, akkor valamiért kimondottan megtiltják ezt – mondta Hódmezővásárhely polgármestere.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!