2024. 05. 27. Hétfő Hella napja
Jelenleg a TV-ben:

A Sakál, a Patkány, a Kádár és a Laci

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

Magyarország berendelte az ukrán nagykövetet

Magyarország elfogadhatatlannak tekinti Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kitiltását Ukrajnából, ezért Ukrajna budapesti nagykövetét hétfőre berendelték a Külügyminisztériumba - tájékoztatta az MTI-t Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szombaton.

  • Magyarország berendelte az ukrán nagykövetet

A Tájékoztatásért és Magyarország Nemzetközi Megjelenítéséért Felelős Államtitkár közleményében hangsúlyozta: már a sokadik elfogadhatatlan magyarellenes lépésnek tekintik, hogy Kelemen Hunort, az RMDSZ elnökét szombaton nem engedték be Ukrajnába.

Kelemen Hunor a nap folyamán egy közösségi portálon közölte, hogy másfél évre kitiltották Ukrajnából. Erről annak nyomán szerzett tudomást, hogy nem engedték be az országba.

Az RMDSZ elnöke Ungvárra szeretett volna eljutni a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megalapításának harmincadik évfordulójára. Amint leírta, az ukrán határon egy órás várakozás és ellenőrzés után közölték vele, hogy nem léphet be Ukrajnába. Magyarázatot nem adtak a belépése megtagadására.

Kelemen Hunor az MTI-nek telefonon elmondta: román diplomata útlevéllel a Záhony - Csap határátkelőn szeretett volna belépni Ukrajnába, azonban közölték vele, hogy a két társa folytathatja az utat, neki azonban vissza kell fordulnia.

Kelemen Hunor elmondta: azonnal tájékoztatta Románia külügyminiszterét a történtekről, hétfőn pedig panasszal fordul a bukaresti ukrán nagykövetséghez, és magyarázatot kér a történtekre.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Mutatjuk, mit érdemes tudni a Tisza Pártot behálózó csalás-sorozatról

Mutatjuk, mit érdemes tudni a Tisza Pártot behálózó csalás-sorozatról

Néhány héttel ezelőtt robbant a hír, hogy a magát korrupcióellenes harcosként bemutató, a közélet megtisztulását hirdető Magyar Péter egyik legközvetlenebb bizalmasáról, gazdasági vezetőjéről, S. Máriáról kiderült, hogy egy 1200 embert megkárosító csalássorozatban való részvételéért több év szabadságvesztésre ítélte a bíróság.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!