2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Belföld

Magyarellenes megnyilvánulások Ukrajnában címmel mutattak be dokumentumfilmet Budapesten

Magyarellenes megnyilvánulások Ukrajnában címmel mutattak be dokumentumfilmet Budapesten hétfőn.

  • Magyarellenes megnyilvánulások Ukrajnában címmel mutattak be dokumentumfilmet Budapesten

A vetítést követő kerekasztal-beszélgetésen Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa azt hangoztatta, hogy a magyar kormány 2010 óta kiáll a kárpátaljai magyarság mellett, szociálisan és politikailag támogatva a csoportot. Ez a jövőben is így lesz - jelentette ki.

Elképesztőnek nevezte azt a folyamatot, hogy korábban kisebb fajsúlyú cselekményeket követtek el a kárpátaljai magyarság ellen, amelyek azonban robbantásokig, emlékművek meggyalázásáig, fenyegetésekig fajultak.

Szilágyi Péter megköszönte a kárpátaljai magyar vezetőknek, hogy egyértelműen kiállnak a jogaikért, a magyarságukért, betartva az ukrán törvényeket.

Nem hagyják magukat megfélemlíteni, eltántorítani attól a céltól, hogy magyarul beszélhessenek, oktathassanak, élhessék a mindennapjaikat - tette hozzá.

Úgy fogalmazott: 2014-ben olyan "gesztuspolitika" indult el, amelynek keretében a magyar kormány minden nemzetiséget támogatott Kárpátalján, nem csupán az ott élő magyarokat segítette.

A miniszteri biztos kijelentette, hogy a magyar kormány is bizakodva tekint a jövőbe: azt szeretné, hogy megváltozzon az elmúlt időszakban kialakult magyar-ukrán viszony, és új fejezet kezdődjön, amely előrelépést tesz lehetővé az oktatás és a nyelvhasználat terén.

Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke úgy vélekedett, hogy az új ukrán elnökkel rendszerváltás jöhet el, amely szebb jövőt hozhat a kárpátaljai magyaroknak. Közölte: jó érzéssel tölti el, hogy Budapesten sem közömbösek a kárpátaljai magyarság sorsa iránt.

Kiemelte, hogy ők Kárpátalján törvénytisztelő állampolgárok, akik békét, boldogulást remélnek.

A magyarellenes akciók nem spontán alakultak ki, hanem szervezettek voltak, a hatalomnak állt érdekében a megosztás, a nemzetiségi konfliktusok szítása - mondta Barta József.

Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, a Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos szaktanácsadója azt mondta, hogy a magyarellenes megnyilvánulásokat vizsgálva ők csupán a dolgukat tették, semmi államelleneset nem követtek el.

A központi sajtó azt hangoztatta, hogy a kárpátaljai magyarok a szeparatisták, ezzel szemben az ukrán hatalom követett el mindent, hogy szeparálja Kárpátalját, és újabb feszültséget robbantson ki - jelentette ki Orosz Ildikó.

Az elmúlt négy évben leépítették a Kárpátalját a központhoz kötő infrastruktúrát. Egyre nehezebb eljutni Kijevbe, nincs már például repülőjárat és a vasúti kapacitásokat is csökkentették - sorolta.

Orosz Ildikó hangsúlyozta: még csak nem is pozitív megkülönböztetést várnak el az ukrán államtól, csupán azt szeretnék, hogy biztosítsa alkotmányos, törvények által garantált jogaikat, ne alkalmazzon kettős mércét.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!