2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Kunhalmi, a tárgyi tudás nélküli oktatáspolitikus

A Soros-alapítvány által támogatott Történelemtanárok Egyletének érveit hangoztatja kritikai vizsgálat nélkül a szocialista képviselő – Az MSZP honlapja is Nyírő Gyulát nácizta le.

  • Kunhalmi, a tárgyi tudás nélküli oktatáspolitikus

Az MSZP oktatáspolitikusa a módosított Nemzeti alaptantervvel kapcsolatban kedden adott interjút az ATV-nek, és azt mondta: „Ez egy, a rendszerváltás óta nem látott szinten ókonzervatív Nemzeti alaptanterv. /.../ Az irodalomban megjelent a náci Wass Albert és Nyírő Gyula. A történelem egy száz évvel ezelőtti szintre taszítja vissza a diákot. Azt a konzervatív kánont viszi, ahol a magyarok mindig áldozatok vagy hősök voltak. A Történelemtanárok Egylete felhívja a figyelmet, hogy például a náci deportálásokat is elhallgatja.”

Kunhalmi érvelésével több probléma van, nem igaz például, hogy a náci deportálás kimarad a tantervből, természetesen a holokauszt témakörén belül tanulnak majd róla a diákok. A bírálókat az bántja, hogy a Gulágnál címben is szerepel a deportálás kifejezés. Amint azt tegnapi lapszámunkban megírtuk, a Nyílt Társadalom Alapítvány által pénzelt Történelemtanárok Egyletének állításait egytől egyig cáfolták a NAT kidolgozói. Kunhalmi viszont kritikai vizsgálat nélkül veszi át érvelésüket. Ennél is kínosabb, hogy Nyírő Gyulát említ, holott ő elme-ideg­gyógyász orvos volt (1895–1966), dolgozott például a (2007-ben a Gyurcsány-kormány által bezárt) lipótmezei elmegyógyintézetben is. A szocialista oktatáspolitikus vélhetően Nyirő József erdélyi íróra gondolt (1889–1953). Nem csupán Kunhalmi áll azonban hadilábon a tárgyi tudással – amelyet talán ezért is száműznének a NAT-ból –, hanem pártja is, hiszen az MSZP honlapján szintén a Nyírő Gyula név szerepelt jó ideig „náciként” az „Alkalmatlan az új Nemzeti alaptanterv” címen megjelent interjúban.

Nem ez az első alkalom egyébként, hogy Kunhalminak és párttársainak gondja támad a magyar nyelv és irodalom tárggyal: tavaly februárban Bangóné Borbély Ildikóval demonstrált a parlamentben „Képviselőkbe folytani a szót illendő?” feliratú papírlapokkal. Kunhalmi közösségi oldalán a kommentelők most sem fukarkodtak az epés megjegyzésekkel. „Ágika már megint hamarabb járt a szád, mint kellett volna. Javasolnám a baloldalnak, hogy először nézzenek már utána a tényeknek”. „Annyira buta vagy, hogy az már fájdalmas számomra, ha valamit kritizálsz, legalább akkor vedd a fáradságot és informálódj, az új NAT rajtad már nem segít!” „Addig futkosott a televízió folyosóin, hogy tényleg beverte rendesen a fejét.”

A módosított NAT „vállaltan hazafias, gyermekközpontú és 21. századi” – hangsúlyozta a Fidesz csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Magyar Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!