2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Külügyminisztérium: papírfecnit kaptunk bizonyíték gyanánt

Nyilvánosságra hozta a kormány az amerikaiak állítólagos bizonyítékát a korrupciós ügyről. A kétoldalas iratban érdemi információk nincsenek, a Külügyminisztérium illetékese hiteltelen papírfecninek minősítette. A dokumentum létezéséről a Gyurcsány-párt számolt be először a sajtónak. A gazdaságdiplomáciai államtitkár nem tartja valószínűnek, hogy a Demokratikus Koalíció külügyi forrásból tudta meg, hogy az iratot egy hete adta át az amerikai nagykövetség egyik diplomatája a kormány képviselőinek.

„Most volt egy kis szabadidőm, ezért jöttem ki, most kellemes egy kicsit kint lenni.” Magyar területen, az amerikai nagykövetség előtt lévő Szabadság téren sétálgatott a diplomáciai kirendeltség ideiglenes vezetője hétfő délelőtt. A Civil Összefogás Fórum szerint André Goodfriend a közelmúltban többször is elhagyta a diplomáciai kirendeltséget, azaz Magyarország területére lépett, amivel feljelentési kötelezettsége keletkezett. Az amerikai diplomaták mulasztása miatt a Civil Összefogás Fórum feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen. Bővebben>>>

A Gyurcsány-párt szerint az amerikaiak eleget is tettek kötelezettségüknek. A Demokratikus Koalíció elnökségi tagja azt mondta: múlt csütörtökön a Külügyminisztériumban az amerikai nagykövetség képviselői átadták a magyar kormánynak azokat az adatokat, amelyek alapján magyar állampolgárokat tiltottak ki az Egyesült Államokból korrupció gyanújával. „Hozza nyilvánosságra az amerikaiak részéről átadott információkat teljes egészében. Tehát végre az összes nevet, akik ezen a listán rajta vannak. És a rájuk vonatkozó összes olyan adatot, információt, amelyek alapot szolgáltattak az Egyesült Államok külügyminiszterének arra, hogy beutazási tilalmi listára tegye ezeket a magyar, vezető, kormányzati tisztviselőket” – szólított fel Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja.

Kerék-Bárczy Szabolcs sajtótájékoztatója után a Külügyminisztérium államtitkára megmutatta a sajtónak az amerikaiaktól kapott, mindössze kétoldalas iratot. „Mély megdöbbenéssel vettük tudomásul, amikor a múlt héten a budapesti amerikai nagykövetség egy beosztott diplomatája megjelent a Külgazdasági és Külügyminisztériumban és a kitiltási ügy mögött húzódó állítólagos bizonyítékok gyanánt ezt a papírfecnit adta át a minisztérium számára; mindenfajta pecsét, hitelesítés, név, konkrét dátum nélkül. Ez a dokumentum semmivel nem tartalmaz többet, mint amennyit eddig tudtunk. Nincsenek benne azok a hiteles, bizonyító erővel bíró információk, amelyek alapján a magyar kormány ki tudná vizsgálni ezeket az állítólagos korrupciós ügyeket” – mondta Magyar Levente.

Az iratot később a Kormány.hu-n nyilvánosságra hozták. Az amerikaiak időrendi sorrendben összeszedték azokat a találkozókat, amelyeken az elmúlt bő egy évben a korrupcióval kapcsolatos aggodalmaikat jelezték a kormánynak vagy az adóhatóságnak. A megbeszéléseken szóba kerültek az áfacsalások, de a dohány-kiskereskedelem államosítását is kockázatosnak tartotta az Egyesült Államok. Az amerikaiak szerint aggodalmaikat a magyarok többnyire nem vették komolyan, ahogy az adóhatóság korábbi munkatársának, Horváth Andrásnak az állításait sem. Az állítólagos korrupciós ügyekről részletek az iratban sem olvashatók.

Már van gyanúsítottja a NAV-botránynak

Az amerikai korrupciós vád kapcsolódhat az adóhatóság korábbi munkatársa által említett ügyhöz. Horváth András egy éve állt a nyilvánosság elé azzal, hogy a nagy cégek évi ezermilliárd forint adót csalhatnak el Magyarországon, mert a NAV elnéző velük. Horváth András feljelentést tett, a rendőrség pedig hivatali visszaélés gyanújával el is rendelte a büntetőeljárást. Az ügynek gyanúsítottja is van már, közölte a Hír TV-vel az Országos Rendőr-főkapitányság. Az ORFK egyéb részletet a nyomozás érdekeire tekintettel nem közölt. A nyomozás határideje egy hónap múlva lejár, de meghosszabbítható.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!