2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Kövér László: Magyarország visszaszerezte jövőjét

Magyarország 2010 óta elvégzett munkájával visszaszerezte jövőjét, és ennek nyilvánvaló jele, hogy "mi magyarok nem bezárjuk a templomokat és az iskolákat", hanem újakat építünk - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke vasárnap Budapesten, a Fasori Református Egyházközség hálaadó napján.

  • Kövér László: Magyarország visszaszerezte jövőjét

A fasori gyülekezet új óvodaépületének átadásán a házelnök kiemelte: "egyetlen politika sem mondhatja meg az embereknek, hogyan éljenek, ugyanakkor minden felelős politika kötelessége, hogy megteremtse a tartalmas élet lehetőséget az emberek számára".

Úgy fogalmazott: "az oktatási rendszeren belül az egyházi oktatás választása minden állampolgár szabad értékválasztása, amelyet a felelős politikának nemcsak tiszteletben kell tartania, hanem támogatnia is kell".

Az új óvodaépület is ennek a támogatásnak az eredménye, és azt "példázza, hogy a szülők, az egyház és az állam összefogása közösséget teremt" - tette hozzá Kövér László.

Az elmúlt kilenc évben a Kárpát-medencében 120 új templom épült és 3000 újult meg - mondta, hozzátéve, hogy a magyar egyházak életében "ilyen rövid idő alatt ilyen mértékű gyarapodásra és megújulásra az elmúlt száz esztendőben nem volt példa".

Beszélt arról is: a reformáció fél évezreddel ezelőtt nemcsak a hitet újította meg, hanem általa a magyarságot is. "Teret nyitott anyanyelvi oktatásunknak, megerősítette és ma is erősíti nemzeti önazonosságunkat" - mondta.

Szavai szerint ez a "nagyszerű teljesítmény és az alapjául szolgáló mindig megújulásra képes értékrend adja a magyar reformáció közösségépítő és nemzetmegtartó erejét".

Mindennek a megismertetése és a megtartóerő átruházása pedig a legértékesebb útravaló, amit a református nevelés és oktatás biztosít.

Elmondta: a Magyarországi Református Egyház csak az óvodaprogramjára 30 milliárd forintot fordíthat, ebből több mint 40 óvoda épül, 25 pedig megújul.

Emellett a határon túli magyar közösségek anyaországi támogatással összesen 160 bölcsődét és óvodát építenek.

Mindenhol korszerű, jól felszerelt intézmények jönnek létre, melyek képesek a 21. században betölteni hivatásukat, és felkészíteni gyermekeinket a magyar és az európai keresztény kultúra művelésére - tette hozzá Kövér László.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt: a református egyház - akárcsak a többi egyház - számíthat a kormány segítségére a jövőben is, hiszen tudják, hogy a nemzet és a kereszténység megőrzésében milyen fontos munkát végeztek és végeznek az egyházak.

Hozzátette: a fasori református templom is megújul a jövőben, ehhez a napokban megkapják a kormány 300 millió forintos támogatását, és az Országgyűlés júliusban döntött újabb 300 millió forint támogatásról is.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának elnöke igehirdetésében arról beszélt: amikor a szülők óvodát, majd általános iskolát keresnek gyermekeiknek, eleinte csak jó és biztonságos helyet keresnek. Idővel azonban a szülőkben megjelenik a vágy, hogy az iskola ne csak jó dolgokra tanítson, hanem biztos utat mutasson a siker felé.

A siker azonban veszélyes dolog, könnyen felfuvalkodottá tesz, a felfuvalkodott ember pedig nem féli és nem keresi Istent - fogalmazott.

Mégsem az a megoldás, ha eldobjuk magunktól a sikert, hanem ha fölé helyezünk valamit, ha tudjuk, hogy nem a siker a legfelsőbb cél, hanem Isten akaratának keresése - mondta a református püspök.

A fasori gyülekezet Csipkebokor óvodájában 117 gyermeket nevelnek, Julianna iskolájában 315 tanul.

A gyülekezet korábban az önkormányzattól bérelt épületet a 2007 óta működő Csipkebokor óvodának, amelyet azonban kinőtt. A Julianna iskola szintén szűkössé váló iskolaépülete helyett a gyülekezet megvásárolta, majd felújította a VII. kerületi önkormányzat Rottenbiller utcai iskoláját. A Julianna iskola korábbi épületét pedig teljes körűen átépíttették, és mostantól az épületben működik a Csipkebokor óvoda.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!