2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Koronavírus - Jól vannak a budapesti kórházi karanténban lévők

Mindenki jól van abból a 18 emberből, akit karanténba zártak a budapesti Szent László Kórházba. A dél pesti kórház infektológus főosztályvezetője szerint már pénteken hazamehet az a három ember, aki korábban a kambodzsai hajóról került a Szent László kórház karanténjában. Vasárnak 11 diáklány, két tanár és két sofőr érkezett a kórházba, akiknél felmerült az, hogy Milano környékén laktak – közel ahhoz a zónához amit kiemelten veszélyes zónának nyilvánítottak.

  • Koronavírus - Jól vannak a budapesti kórházi karanténban lévők

Szlávik János infektológus közölte, mind a tizennyolcan, akiket megfigyelés alatt tartanak, tünet- és panaszmentesek, a laboratóriumi vizsgálat mindegyiküknél negatív lett, azonban a karantént fenntartják.

A holland felségjelzésű, korábban Kambodzsa partjainál kikötő szállodahajóról hazatért három magyar ezen a héten pénteken, illetve szombaton hagyhatja el a kórházat.

Az olaszországi kirándulásról hazaérkezett 11 lány, két kísérőjük és a két buszsofőr még 11 napig lesz karanténban.

A főorvos elmondta, a kamionsofőr, aki korábban azon az olasz területen járt, amelyet később lezártak, nincs karanténban, "orvosi kezelés alatt áll".

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, azt a helyzetet is tudják kezelni, ha esetleg megugrana azok száma, akiknek megfigyelése kórházi karantént igényel; több embert is el tudnak helyezni az erre kijelölt helyeken.

Kitért arra, hogy meg kell különböztetni a gyanús, a valószínűsített és az igazolt eseteket. Minden egyes esetet külön vizsgálnak - emelte ki -, gyanúsnak azt tekintik, akinek a láza 38 fok feletti, 14 napon belül olyan területen járt, ahol a vírus közösségi terjedése adott volt, illetve olyan súlyos tüneteket mutat, ami már kórházi kezelést igényel.

Jelenleg Kínára érvényes az, hogy országos járvánnyá minősítették az új koronavírus terjedését, helyi és alacsony szintű terjedésű Szingapúrban, Hongkongban, Japánban, Dél-Koreában, Iránban és Olaszországban - ismertette.

Közölte, a betegséggel kapcsolatos járványügyi eljárásrendet aktualizálták. Kiemelte, a háziorvosok megkapták a megfelelő tájékoztatást és hozzájuk is eljuttatták az aktualizált dokumentumot.

A tisztifőorvos megismételte, egészséges embernél a szájmaszk viselése felesleges, mert nem véd a vírustól. Elmondta továbbá, hogy aki járványos területen járt és betegnek érzi magát, inkább hívja fel háziorvosát, és lehetőség szerint ne menjen el a rendelőbe.

Szlávik János beszámolt arról is: eddig összesen néhány tucat ember kereste fel a Dél-pesti Centrumkórházat, mert magukon a betegség jeleit észlelték. Minden esetet megvizsgálnak, de eddig senkit nem kellett kórházban tartani - mondta.

Gulyás: Pillanatnyilag nem tudni koronavírusos megbetegedésről Magyarországon

MTI/Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!