2025. 07. 07. Hétfő Apollónia napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Belföld

Kompenzálni kell az emelkedő lakásáfát

Kompenzációs csomagot készített a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a lakásáfa közelgő visszaemelésének ellensúlyozására - mondta a Magyar Hírlapnak a testület elnöke, hozzátéve, hogy a javaslatokat hamarosan ismertetik.

  • Kompenzálni kell az emelkedő lakásáfát

Csoltó Gábor a lap csütörtöki számában megjelent interjúban hangsúlyozta, mindenképp fenn kell tartani az elmúlt években elért építőipari kapacitást, ráadásul az ágazat előtt olyan jelentős kihívás is tornyosul, mint a kormányzati elképzelések szerint 40 százalékos hazai beszállítói részvétellel épülő Paks II.

A BKIK elnöke elmondta, júniusi hivatalba lépése óta elkezdett nőni a létszám, de még van hová fejlődni: Budapesten 300 ezer vállalkozás létezik, a kamara tagjainak száma viszont a négyezret sem éri el. Célkitűzésük hosszabb távon a tízezres létszám.

Beszélt arról is, hogy szívesen részt vesznek a Budapesti Fejlesztési Terv kidolgozásában. Úgy vélekedett, erősíteni kellene az állam szerepét a piacképes, új értékek előállításánál, vagyis a termelőszektorban, és nem hisz abban, hogy egy ország kizárólag szolgáltatásból megélhet. Mint mondta, a képzési rendszer erősítését látják most a legsürgetőbb teendőnek, több és jobb iskola kell, továbbá innováció, innováció és innováció.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki Böjte Csaba ferences szerzetest

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki Böjte Csaba ferences szerzetest

Csíksomlyói lelkésszé nevezték ki augusztus elsejétől kezdődően Böjte Csaba ferences szerzetest, aki kerékpáros zarándoklat keretében, az általa alapított gyermekotthonok lakói által kísérve készül megérkezni új állomáshelyére - jelentette be hétfőn Facebook-oldalán.
 Izrael Rafah romjain építene humanitárius várost a gázai lakosságnak – tűzszünet a láthatáron

Izrael Rafah romjain építene humanitárius várost a gázai lakosságnak – tűzszünet a láthatáron

Izrael Katz védelmi miniszter terve szerint a Gázai övezet teljes lakosságát Rafah romjain létrehozandó, szigorúan őrzött humanitárius zónába költöztetnék, amely Hamász-mentes környezetet biztosítana. A zónába csak biztonsági ellenőrzéssel lehetne belépni, a civileket pedig nemzetközi partnerek bevonásával védenék az izraeli támadásoktól. Eközben Donald Trump bejelentése szerint egy 60 napos tűzszünet is körvonalazódik.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!