Az Index úgy tudja, a jeges vizes házi videó után Falus kampánycsapatából kirúgtak egy embert, a sajtóját mostantól az Együtt intézi. A napi teendőit pedig egy mindennap ülésező hárompárti stáb szabja meg. Falus következő nagy megmérettetése szombaton lesz, amikor színpadra lép a DK rendezvényén Gyurcsány Ferenc és Horváth Csaba mellett. A volt tiszti főorvos beszédet mond a rendezvényen.
A DK szerint rendben volt a videó
Rendben valónak tartja Falus Ferenc jegesvödrös videóját a Demokratikus Koalíció. Molnár Csaba, az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke elmondta: az egykori tiszti főorvos mutatványa a betegség elleni küzdelemről szólt, és nem a főpolgármesteri szék megszerzéséről.