2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Hírek 17:00

Belföld

Kémprogram: a törvény betűjét betartva alkalmazzák

A titkosszolgálatok még a Gyurcsány-kormány idején szerezték be azt a kémprogramot, amellyel hozzáférhetnek a számítógépek adataihoz. Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága ma zárt ülésen tárgyalt a szoftver alkalmazhatóságáról, a testület tagjai azonban azt mondták: Magyarországon a törvény csak egyedi esetekben, és miniszteri vagy bírói jóváhagyással engedi a használatát.

Két hete derült ki, hogy a magyar titkosszolgálat is azt a FinSpy nevű kémprogramot használja, amelynek segítségével bármilyen számítógép adataihoz hozzá lehet férni, és még a vírusirtók sem mutatják ki. Az LMP emiatt kezdeményezte a nemzetbiztonsági bizottság zárt ülésének összehívását. A testület a szakszolgálat egy hónapja kinevezett új főigazgatóját is meghívta.

A bizottság szocialista elnöke szerint nincs ok aggodalomra. „Aggódni legfeljebb abból a szempontból lehetne, hogy ezeknek a használata annyira rejtett, hogy még egy telefonlehallgatáshoz képest is nehezebben tetten érhető, de valóban, ha a törvényeket betartják, a nemzetbiztonsági törvényben lévő garanciákat például, akkor nem lehet visszaélésszerűen használni ezeket, tehát azt gondolom, hogy pánikkeltésre nincs ok” – mondta Molnár Zsolt.

A testület fideszes alelnöke közölte: a kémprogram beszerzését még 2009-ben, a Gyurcsány-kormány idején engedélyezte a titkosszolgálatnak az akkori nemzetbiztonsági bizottság. „Világossá tették előttünk a szolgálatok azt is, illetve az igazgató asszony, hogy amióta használták ezt a szoftvert, úgy jártak el, ahogy azt a nemzetbiztonsági törvény előírja. Vagy a mindenkori igazságügyi miniszter, vagy pedig a bűncselekményeket felderítő eljárásokban pedig a bíró adott arra engedélyt, hogy ezt a szoftvert használják” – közölte Németh Szilárd.

Az elhangzottak még az ülés összehívását kezdeményező Szél Bernadettet is megnyugtatták. „Az egyik kérdésem direkt arra irányult, hogy tömeges alkalmazásról szó van-e vagy nincs, és egyértelmű választ kaptam arra vonatkozóan, hogy a törvény betűjét és szellemét betartva itt egyedi alkalmazásról van szó, amin erős külső kontroll van” – mondta Szél Bernadett.

A nemzetbiztonsági bizottság tagjai hozzátették: a kémprogramot több európai uniós országban is használják.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Megint lebukott Magyar Péter + videó

Megint lebukott Magyar Péter + videó

„Nem kell mindent elhinni, amit a propaganda mond” – nyilatkozta nemrég Magyar Péter egy riporternek, aki arról kérdezte, hogy szerinte nem ellentmondásos-e, hogy miközben kritizálja a kormányt és a jobboldali üzletembereket, aközben legutóbb Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó egyik cégénél próbált munkát szerezni.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Nyilatkozott Karácsonyék tervéről az Autós Nagykoalíció elnöke

Nyilatkozott Karácsonyék tervéről az Autós Nagykoalíció elnöke

Mindössze néhány napja döntött a Karácsony Gergely-féle városvezetés a Budapesti Klímaügynökség létrehozásáról, az új intézmény irányítására felkért Ámon Ada máris egy olyan elképzeléssel állt elő, amely rendkívül nehéz helyzetbe hozná a budapesti autósok nagyobbik részét. Az energiapolitikai szakértő ugyanis arról beszélt egy podcastműsorban, hogy kitiltaná a főváros utcáiról a tíz évnél idősebb gépkocsikat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!