2021. 10. 20. Szerda Vendel napja
Jelenleg a TV-ben:

Hírek

Következik:

Radar 18:05

Belföld

Kartellgyanú: lefoglalták a bankok közös adatbázisát + Videó

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lefoglalta a bankok közös adatbázisát – tudta meg a HVG.

A hetilap emlékeztet arra, hogy tavaly ősszel a végtörlesztésekkel összefüggésben a fideszes Rogán Antal bejelentést tett a GVH-nál, mert szerinte a bankok feltehetően összejátszottak, amikor megemelték azoknak a forinthiteleknek a kamatát, amelyeket végtörlesztési célra kínáltak a bankok.

A HVG cikke szerint a versenyhivatal a vizsgálat közben olyan dokumentumokat talált, amelyek kimerítették az információs kartell gyanúját, ezért kiszélesítette a vizsgálódást.

Ezek is érdekelhetik

Kapcsolódó tartalmak

Nemzetközi pályázat indult a Nyugati pályaudvar és környéke felújítására

Nemzetközi építészeti pályázatot hirdet a Nyugati pályaudvar és környéke megújítására a Budapesti Fejlesztési Központ. 2021. október 20.

CÖF-CÖKA: Aki a 2006-os jogfosztottakkal van, az a Békemeneten vesz részt

Aljas provokációnak nevezte a Civil Összefogás Fórum alapítója, hogy az ellenék eredetileg az Astoriára szervezte október 23-i rendezvényét. 2021. október 20.

Jakab Péter is felvette a CSOK-ot

Jakab Péter is felvette a CSOK-ot. Párttársa, Z. Kárpát Dániel többször is kifejtette, hogy a kedvezményt csak a kormánypárti vezérkar veheti igénybe gond nélkül. 2021. október 20.

Legfrisebb híreink

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Plusz-mínusz - ajánló

Fent és lent! Politikai vitaműsor a hét legfelkavaróbb történéseiről. Plusz-mínusz 17 óra 30 perctől a Hír Televízió műsorán.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!