2024. 02. 28. Szerda Ákos, Bátor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:35

Belföld

Karácsony szerint az ő vezetése alatt már sok fontos intézkedést vittek véghez

Már sok fontos intézkedést meghozott az eddigi 100 napos vezetése alatt - mondta a főpolgármester az M1 Ma este című műsorában. Politikai elemzők szerint viszont a kampány alatt tett 140 ígéretből mindössze hármat teljesített a főpolgármester. Karácsony Gergely azt mondta: a programon folyamatosan dolgoznak. Részleteket csak a klímavészhelyzet kihirdetéséről, valamint - a számos nemzetközi díjjal elismert- Liget-projekt leállításáról közölt, másról nem.

  • Karácsony szerint az ő vezetése alatt már sok fontos intézkedést vittek véghez

Fidesz: Várjuk, hogy érdemi munka kezdődjön Budapesten

Nagyon várjuk, hogy érdemi munka kezdődjön Budapesten - mondta a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője kedden az M1 aktuális csatornán a Karácsony Gergely főpolgármester megválasztása óta eltelt száz napot értékelve. 

Láng Zsolt hangsúlyozta: az "óriási, világmegváltó gondolatokkal érkezett" Karácsony Gergely és

az új városvezetés az első száz nap alatt hetekig azzal volt elfoglalva, hogy "a DK-nak és Momentumnak meg kellett osztozni a helyeken",

közben a közgyűlési előterjesztések között nagyon kevés konkrétumot láttak.

"Közös érdekünk, hogy Budapesten előrejussunk"

- hangoztatta Láng Zsolt, aki szerint például a Lánchíd felújításának ügye fontosabb, mint a fizetésemelések, "látszatintézkedésekre és PR-ra" adott tíz-, húsz-, százmilliós összegeknél.

Láng Zsolt az első száz nap "eufóriája" után higgadtságot, megfontoltságot és valódi tervezést vár a főváros új vezetésétől.

Hír TV/MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Transzgender mesék az óvodákban

Transzgender mesék az óvodákban

A woke ideológia már bevette Nyugat-Európát is – vitatták meg külföldi szakértők az MCC budapesti oktatási csúcstalálkozóján.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!