2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Karácsony Gergely szerint azzal zsarolta a DK, hogy nem lesz többé főpolgármester

A főpolgármester elárulta: azt is mondták már neki politikai pályafutása során, hogy „tudjuk, hova jár a gyereked óvodába”.

  • Karácsony Gergely szerint azzal zsarolta a DK, hogy nem lesz többé főpolgármester

Karácsony Gergely a Jelen hetilap JelenValó című műsorában adott interjút, ahol többek között ismét szóba került az ellentmondásos zsaroló sms-ek témája. Mint ismert: a főpolgármester az előválasztás során egy háttérbeszélgetésen azt állította: Gyurcsány Ferenc sms-ben próbálta megzsarolni, ezeket az üzeneteket pedig archiválta is. Később Karácsony már úgy fogalmazott ezekkel az sms-ekkel kapcsolatban, hogy „nem büntetőjogi értelemben beszélünk róla”, hanem „az egy politikai játszma”.

Az interjúban arra a kérdésre, hogy mégis mi igaz ezekből az sms-ekből, Karácsony úgy fogalmazott, ez egy „turbulens” időszak volt, és ilyenkor „ilyen mondatok elhangoznak”. Ezután megkérdezték tőle, hogy mégis mivel zsarolta őt a Demokratikus Koalíció, esetleg azzal, hogy nem szavaznak-e meg a közgyűlésben bizonyos témákat.

Nem, nem. Ezek sokkal keményebb mondatok, és nem arról szólnak, hogy holnap megszavazzuk-e valamely fővárosi cég költségvetési beszámolóját. Ez nem erről szól”.

– válaszolt Karácsony.

Főpolgármesterséget érintő fenyegetések

A főpolgármester elárulta azt is, hogy az ellenzéki pártok, noha egymásra vannak utalva, mégis rivalizálnak egymással, és a „DK-nak más a vérmérséklete”. Példaként említette Karácsony, hogy a párt azzal is megzsarolta, hogy többet nem lesz főpolgármester.

Nem arról szól, hogy jövőhéten leszavazzuk a valami piszlicsáré előterjesztést, hanem, hogy akkor felrobbantjuk az egészet!”

– fogalmazott a politikus.

Rögtön utána hozzátette, hogy a szóban forgó fenyegetésekből „még soha nem lett semmi”, pedig elmondása szerint azt is mondták már neki politikai pályafutása során, hogy „tudjuk, hova jár a gyereked óvodába”.

A teljes interjút itt tekintheti meg, a zsarolásról szóló rész 29:10-től látható.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!