2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Karácsony Gergely hivatalosan is bejelentette, hogy indul a főpolgármesterségért

Karácsony Gergely is indul a főpolgármesterségért. A politikus Gulyás Márton baloldali aktivista internetes videó_naplójában jelentette be ezt - hozzátéve, hogy részt vesz az ellenzéki előválasztáson.

  • Karácsony Gergely hivatalosan is bejelentette, hogy indul a főpolgármesterségért

Zugló polgármestere tavaly az MSZP-Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje volt, és - a két párt közös listáját vezetve - áprilisban mandátumot is szerzett. Végül erről lemondott, és nem ült be az Országgyűlésbe.

„Valójában az igazi kritikám Tarlós Istvánnal szemben nem az, amit csinált, bár ebbe is be tudnék kötni, hanem az, amit nem csinált. Pontosabban ha csinált, akkor  nem úgy csinálta hogy azt bárki észrevegye, tehát ő gyakorlatilag rezzenéstelen arccal elnézte azt, hogy az elmúlt kilenc évben Budapestet megfosztották nagyon sok mindenétől, nagyon sok  pénztől. Tehát olyan mértékű az adóelvonás Budapesten, ami szerintem európai mértékkel is kiugróan magas” – mondta Karácsony Gergely. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!