2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Európai Híradó 04:00

Belföld

Iskolai étkeztetésre idén 82,5 milliárd forintot fordítanak

  • Iskolai étkeztetésre idén 82,5 milliárd forintot fordítanak

Az iskolai és szünidei étkeztetésre 82,5 milliárd forint áll rendelkezésre az idei költségvetésben, ami 2010-hez képest több mint háromszoros növekedés – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton Felcsúton, az OKÉS országos közétkeztetési szakácsverseny döntőjén.

Sölch Gellért hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít a közétkeztetésre, mindazokra, akik intézményi keretek között ingyenesen, illetve kedvezményesen étkeznek.

A helyettes államtitkár fontosnak nevezte, hogy finom és egészséges is legyen a gyerekek asztalára kerülő ebéd, ezért – tette hozzá – a ma már komoly hagyományokkal rendelkező szakácsverseny résztvevői ezen feltételek alapján alkották meg a menüiket.

Megjegyezte: a fejlődés folyamatos a közétkeztetésben, de van még teendő, amelynek elvégzését a szombati verseny is elősegíti.

Asztalos István főszervező, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke elmondta, hogy a kilencedik alkalommal megrendezett országos döntőben a profi séfek mellett gyerekzsűri is kóstolta és értékelte az elkészült ételeket.

Endrédi Zsolt zsűrielnök, mesterszakács, az art’otel Budapest konyhafőnöke kiemelte, hogy a kor igényeinek megfelelő menüsorok készültek, az ételek változatosak voltak elkészítési módjuk és a tálalás tekintetében is.

A hét csapat közül a gyerekek különdíját Finta Noémi és Harakály Mariann (Finta Rendezvényház és Étterem – Érd) kapta. A versenyen első helyezést ért el Sütő Sándorné és Kókáné Pásztor Éva (Vattai Tündérkert Óvoda és Konyha), második lett Simon András (Lifestyle Hotel Mátra – Mátraháza), harmadik helyen végzett Pákozdi Norbert és Szeidl Tamás (Gasztvitál Zrt. Pamut konyha – Budapest, XVIII. kerület).

A hivatalos versenykiírás szerint a versenyzőknek nagy adagszámban elkészíthető, étvágygerjesztő, kiváló ízharmóniájú, háromfogásos menüt kellett készíteniük, amelynek nyersanyagnormája (nettó 350 forint fejenként) megfelelt a hatályos rendeletnek. A verseny során alapanyagként kötelezően fel kellett használni bármilyen, Magyarországon őshonos és kereskedelemben beszerezhető halat, húszszázalékos tejfölt és bármilyen bio minősítésű alapanyagot.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!