2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben 10:55

Belföld

Indulhat a borászatok rohama a kárenyhítési támogatásokért

Jelentős érdeklődésre számít a borászatok részéről az agrártárca a koronavírus-járvány gazdasági hatásait enyhíteni hivatott átmeneti támogatási programban. Az első pályázatokat augusztus 10-től lehet benyújtani, az igénylésekhez szükséges igazolásokat azonban már most érdemes beszerezniük az érintetteknek. A részletekről Gál Péter, a tárca főosztályvezetője nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.

  • Indulhat a borászatok rohama a kárenyhítési támogatásokért

Már csak néhány napig tudják beszerezni be a hazai borászatok a hegybíróktól az átmeneti támogatás igényléséhez szükséges igazolásokat – hívta fel a figyelmet Gál Péter, az Agrárminisztérium főosztályvezetője. A gazdaságvédelmi alapból elkülönített 25 milliárd forintos mentőcsomagból mintegy 1,8 milliárd forintra pályázhatnak a hazai borágazat szereplői.

A cél az, hogy azok jussanak támogatáshoz, akik a saját maguk által megtermelt szőlőt dolgozzák fel, a bort pedig a vendéglátásban vagy egyenesen a fogyasztóknak értékesítik.

A főosztályvezető elmondta: a támogatási struktúra kialakításakor épp azokat a termelőket, borászatokat kívánták megcélozni, amelyeket leginkább érintett a koronavírus-járvány miatti gazdasági kiesés. A turizmus teljes leállása, az éttermek, a szórakozóhelyek, a szállodák zárvatartása, a rendezvények elmaradása miatt jelentős veszteségek keletkeztek az ágazatban.

Az 1,8 milliárd forintos keretre augusztus 10-től pályázhatnak az érintettek, a támogatás igénylése két pillérre épül. Első körben a borászatoknak hegybírói igazolást kell beszerezniük, erre augusztus 3-tól már lehetőségük van. Gál Péter szerint erre azért van szükség, hogy a borászatok igazolni tudják, mekkora területen termesztenek szőlőt – akár őstermelőként a családi gazdaság részeként, akár kapcsolt vállalkozásokon keresztül. Ezzel az igazolással nyújthatják be a pályázatokat a Magyar Államkincstárnak augusztus ­24-ig. A gazdálkodók egy hektárra vetítve maximum 600 ezer forintot nyerhetnek el.

A pontos összeg attól függ, hogy a 2018–2019-es referenciaévben a teljes forgalmuk hány százalékát adta a belföldi, valamint a külföldi vendéglátásban, a repülőjáratokon és a repterek duty-free boltjai­ban, illetve a fogyasztóknak közvetlenül eladott mennyiség.

A lehetőséggel azok is élhetnek, akik az első négy kategóriában valamilyen közvetítő vagy kereskedő segítségével adták el boraikat. Ez esetben a szükséges mennyiség meghatározásához a nagykereskedők segítségét kérhetik.

A támogatást legfeljebb harminc hektár után vehetik igénybe a jogosultak. – A támogatandó körbe elsősorban a minőségi terméket előállító kisebb pincészetek tartoznak, a lehetőség ugyanakkor mindenki számára nyitott, aki részben a saját maga által megtermelt szőlőt dolgozza fel – fogalmazott a főosztályvezető.

A tárca jelentős érdeklődésre számít, az előzetes számítások alapján meghatározott keret várhatóan elegendő lesz majd, de kisebb kerettúllépés sem elképzelhetetlen. Ha túligénylés lesz, akkor arányosan csökken majd az egy hektárra elnyerhető támogatás összege.

 A gazdák munkája nem veszhet kárba, többféle állami forrást igényelhetnek

Fotó: Kurucz Árpád

Gál Péter emlékeztetett arra, hogy az átmeneti támogatás ugyan az egyik leghangsúlyosabb, ám nem az egyetlen eleme a kormány válságmentő csomagjának a borágazatban. A termelők korábban a zöldszüret lehetőségével is élhettek, emellett a pincékben ragadt készletek levezetésére lepárlási támogatást is igénybe vehettek.

Fontos, hogy azok, akik korábban a zöldszüret mellett döntöttek, az abban érintett terület után már nem vehetik igénybe az átmeneti támogatást, más területeiket azonban bevonhatják a programba.

A tárca tapasztalatai szerint egyébként a várakozásokhoz képest kevesebben éltek a zöldszüret lehetőségével. Ennek oka részben az, hogy az előzőleg becsültnél kisebb volt a túlkínálat a borpiacon, ráadásul a szőlő felvásárlási ára is elmozdult a tavalyi mélypontjáról. A lepárlási program még folyamatban van, ezért Gál Péter szerint pontos adatokat nem lehet mondani annak kihasználtságáról. Az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a borászatok elsősorban a pincékben megmaradt, rosszabb minőségű tételek kisöprésére használják a támogatást, a piacról ténylegesen nagy mennyiséget nem kell kivonni a túlkínálat miatt.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja + videó

„Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni” - ezt maga Magyar Péter nyilatkozta a Magyar Nemzet riporterének. Az ügyben most megszólalt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is.
Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Éjféltől lehetett kirakni az önkormányzati választások kampányplakátjait. Józsefvárosban csupán néhány óra kellett ahhoz, hogy valaki megrongálja, letépje Sára Botondnak, a Fidesz–KDNP jelöltjének a plakátjait. Volt olyan oszlop is, ahol a kormánypárti jelölt hirdetőtáblája helyére Pikó András jelenlegi baloldali polgármesteré került.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!