2024. 05. 27. Hétfő Hella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:25

Belföld

Így el tudják majd viselni az árcsökkentést

Júliustól lehet olcsóbb a víz-, a csatorna- és a szemétdíj – 10 százalékkal. Az újabb rezsicsökkentéssel havonta 7 ezer forinttal több maradhat a családoknál. A kormány most azt tervezi, hogy összevonja a víziközmű-cégeket, a jelenleg működő több százból csak 30 maradna meg.

A notórius tartozók listáját mutatják a pusztavacsi önkormányzatnál. Öt olyan család is él a Pest megyei településen, akik hónapok óta nem fizetik a vízdíjat. A szemétszállító társaságnak is sok a kintlévősége. Csak Pusztavacson 3,7 millió forint. A vízközmű és a hulladékkezelő cégben is többségi tulajdonos az önkormányzat. A hivatalban azonban még nem tudják, a tartozások, a költségek és a fejlesztések mellett hogyan gazdálkodják majd ki a tervezett 10 százalékos árcsökkentést.

„A szolgáltatás színvonalát jogszabályok határozzák meg és a szolgáltatás színvonala nem csorbulhat – fogalmazott a pusztavacsi jegyző. – Mindenképpen a költségek-bevételek vonatkozásában kell gondolkodnunk, főleg a költségek vonatkozásában, a csökkentést, ha még van erre mód és lehetőség – tette hozzá Szabó Tibor.

Az összevonásról tárgyalnak

A rezsicsökkentésért felelős munkacsoport vezetője, Németh Szilárd korábban a Rájátszásban azt mondta, a 10 százalékos rezsicsökkentés csak a haszon egy részét veszi el a szolgáltatóktól, míg a családokon segít. A fideszes országgyűlési képviselő szerint jelenleg a vízközműcégek összevonásáról tárgyalnak az érintettekkel.

„A velünk egyenlő nagyságú és egyenlő népességű Portugáliában összesen 20 víziközmű van. A mostani szabályozás, amit a parlament elfogadott, azt fogja eredményezni, hogy körülbelül 30-33 közmű lesz – mondta Németh Szilárd. – Jóval nagyobbak lesznek az eddigieknél, nagyobb lesz az ellátási körük, sokkal tőkeerősebbek lesznek. Ez kiegyenlítheti az árakat, és jobban el tudják majd viselni a 10 százalékos árcsökkentést – fűzte hozzá az országgyűlési képviselő.

A tervek szerint júliustól csökkenhet a víz- és szemétszállítás díja. Az újabb rezsicsökkentéssel havonta összesen 7-8000 ezer forinttal több maradhat majd a családok zsebében.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Orbán Viktor: Hajrá, Alexandra! + videó

Orbán Viktor: Hajrá, Alexandra! + videó

A mostani főpolgármester úrnak a tudása az leértékelődött az elmúlt időszakban. Ő egy dolgot tud, azt jól tudja, kötözködni a kormánnyal – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!