Nem várt haszonnal járt az új Nemzeti alaptanterv körül fellángolt vita. Lelepleződött végre, hogy mi gátolta a rendszerváltás óta eltelt időszakban a magyar társadalom gyógyulását, a történelmi traumák feldolgozását, a kommunista rezsimek által eltorzított nemzettudat regenerálódását. Nem külső erők leplezték le, maguk a baj okozói harsogják büszkén és öntelt magabiztossággal a NAT ellen megfogalmazott megsemmisítő kritikáikban a beismerést: semmit nem tűrnek el, ami nemzeti.
Nem szeretnék abba a hibába esni, hogy hősnek nevezem a hőst, latornak a latrot anélkül, hogy megadnám olvasóimnak a következtetések levonásának örömteli lehetőségét, ezért játékos megoldást javaslok. Az eddig napvilágot látott balliberális támadások szövegeit alapul véve rántsuk le a leplet a NAT ellenzőinek igazi szándékairól. Házi feladatként majd mindenki kikeresheti az interneten minden mondatomnak az eredetijét. Így gyakoroljuk a kooperatív együttműködést, a csoportmunkát, fejlesztjük a digitális kompetenciát és a kreativitást, de lehetőséget biztosítunk a kritikai gondolkodásra és az önálló véleményalkotásra is. Azért pedig előre elnézést kérek, ha a játék némi lexikális tudást mégiscsak feltételez.
Üdvözöljük tehát az új NAT bevezetését! Közösségi médiában otthonosan mozgó honfitársaink kedvéért: #IloveNAT! Olyan évtizedes hiányosságokat pótol, hogy ha ezt a NAT-ot nem vezetik be, felmondok. Sőt, erre biztatom minden pedagógustársamat. Hozzám hasonló pályaelhagyók kedvéért: ha ezt a NAT-ot bevezetik, visszamegyek tanítani. Vagy tanárnak nevelem a gyerekem, az unokám, a szomszédom. Mert nem akarom, hogy az unokáink valódi oktatás helyett globalista, posztkommunista, liberális agymosást kapjanak. És most a magyar szakos kollégák tartsák jó magasra a táblát, amelyen ez áll:
Nem tanítok kommunista írót!
Hogy ki a kommunista? Azt majd én eldöntöm. Ott van például József Attila. Nem, nem számít, hogy az egyik legzseniálisabb magyar költő, kit érdekel anyanyelvünk virtuóz használata, hidegen hagy, hogy végül még idejében kiábrándult belőlük. Komcsi és kész. És akkor már Juhász Gyula is. Meg az a Kassák. Elképesztő névsor. Az embernek kél káromkodni kedve…
De ha már József Attila kihagyhatatlan, legalább örüljünk a húsz százalék mozgástérnek, ami lehetőséget biztosít arra, hogy beemeljük kedvenc szerzőinket, műveinket, kipróbáljuk időigényesebb, de modernebb, hatékonyabb módszereinket. Felszabadultan, bátran szakítsunk az örök vesztes, a bűnös nép belénk vert sztereotípiájával, hirdessük bátran minden órán a sikereinket, nagyszerű elődeinket állítsuk példaképként tanulóink elé! Nevezzük tehát mégis bátran hősnek a hősöket, hisz ki a francot érdekel, hogy egy törökverő vitéz, aki mellesleg költő is volt, két hazafias hőstett között lovasbandériummal vette be másnak a feleségét. Holott kikeletkor az sok szép madár szól…
Ennyi elég is lesz. A házi feladat megoldását elrettentésképpen mutassák meg minél több ismerősüknek.
Visszatérve az alapvető progressziót nélkülöző, avítt frontális módszerhez, annyit azért még megjegyeznék, hogy akik most túlzottan hazafiasnak, nacionalistának, következésképpen rasszistának, kirekesztőnek, idegengyűlölőnek, antiszemitának, népirtásra hajlamosnak tartják a NAT szellemiségét, legalább hárommillió magyar ember legszentebb érzelmeibe gázolnak a szakmai köntösbe burkolt politikai támadásukkal. Fordítsuk csak meg a szituációt, ha már olyan játékos kedvünkben vagyunk! Képzeljük el, hogy az Európai Egyesült Államok Kárpát-medence tartományának lakói vagyunk, ahol elkészül a szövetségi alaptanterv. A SZAT a nevelő-oktató munka elsődleges céljául a kevert népességen alapuló, multikulturális nyitott társadalom eszméjének minél hatékonyabb elsajátítását jelöli meg. Sajnos még nem sikerült teljesen kiirtani a nemzeti gondolatot, aminek képviselői a tantestületekbe, és a szakmai szervezetekbe is beépültek. Most onnan kiabálnak ki, és egy ma már ismeretlen költőre hivatkozva támadják a nemzetek fölötti haladás eszméjét:
„Jöhet a vad tánc, tépő, részeg, ál-buján
vetkőzni csontig a virágokat; jöhet
a vak kacaj ápolt növényeinkre; majd
a fehér-csuhás vezeklő, a tél; te csak maradj a tavaly őre! s ha a jövevény
lenézve így szól: „Én vagyok az Új!” – feleld:
„A Régi jobb volt”- Hősi léceid mögött
mint középkori szerzetes dugott a zord
sisakos hordák, korcs nomádok, ostoros
kép égetők elől pár régi könyvet: úgy
dugd magvaid, míg, tavasz jőve, elesett
léckatonáid helyén élő orgona
hívja illattal a jövendő méheit.”
Ahelyett, hogy újabb módszereken törnék a fejüket, amikkel fejleszteni lehetne a képességeket, a készségeket és a kompetenciákat, ilyeneket mormolnak monoton, de egyre erősödő hangon:
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret
s csak ő, kivel a kenyeret megosztom.
Sok tévelygés és sok kanyar
után jutottam el ide:
ha bűnös is, magyar
s ha tolvaj is, magyar
s ha gyilkos is, magyar,
itt nincsen alku, nincsen semmi „de”.
Gyűlöletes, ki ünneplő ruháját
s virágos lelkét fitogtatva henceg, -
mi elesettek, páriák vagyunk,
testvérek a nyomorban és a bűnben,
sápadtak, torzak, bélyeges fegyencek.
Zúgjon fel hát a magyar zsoltár,
dúljon a boldog, éji álomokon,
seperjen át a fekete,
tarajos és hideg hullámokon
vérkönnyet csepegő fáklyák fényeinél,
Babylon vizeinél:
Epévé változzék a víz, mit lenyelek,
ha téged elfelejtelek!
Nyelvemen izzó vasszeget
üssenek át,
mikor nem téged emleget!
Húnyjon ki két szemem világa,
mikor nem rád tekint,
népem, te szent, te kárhozott, te drága!”
Az önmagukat hazafiaknak nevező nemzeti hordák vicsorgó vezetői nem értik meg, hogy az ilyen memoriterek bemagolása helyett sokkal előremutatóbb, ha csoportmunkában Facebook-bejegyzést készítünk arról, miért volt halálhörgés és siralom ezen a tájon a nemzetállamok idején, és miért röpködnek most a kedv, s az öröm. Teljességgel érthetetlen, miért lángol fel újra és újra a magyar nacionalizmus, amikor Európa többi népe már rég el is felejtette ezt a történelem szemétdombjára lökött ósdi eszmét.
Visszatérve ismét a józan észhez, gondolja mindenki végig, kinek lehet igaza a Nemzeti alaptantervről szóló vitában. Azoknak vajon, akik ezt is arra akarják felhasználni, hogy kétségbe vonják a nemzeti kormány kompetenciáját az oktatás megreformálására, nevetségessé, vállalhatatlanná tegyék az övékétől eltérő vélemények képviseletét, megbélyegezzék, lealacsonyítsák azt az értékrendet, ami a társadalom nemzeti érzelmű részének iránymutató, és ezzel szolgálják globalista politikai törekvéseiket? Vagy azoknak, akik hét évtized kihagyását pótolva vissza akarják emelni a köznevelésbe, a közoktatásba a hazaszeretetet, a nemzeti elkötelezettséget, hogy ezzel próbálják megmenteni, ami még menthető. Válaszadáskor ne feledjék a kritikai gondolkodás fontosságát, de akkor sem történik tragédia, ha megmaradnak a mérlegelésnél.
És ne feledjék:
„Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra.”
