2020. szeptember 25.,
péntek, Eufrozina, Kende napja

Húsz percig tartott a Parlament rendkívüli ülése

Hír TV

2019. január 3., csütörtök 11:04, frissítve: csütörtök 12:29

Határozatképtelenség miatt mindössze 20 percig tartott az Országgyűlés mai rendkívüli ülése, amelyet az ellenzék kezdeményezésére hívott össze a házelnök. A Fidesz korábban azzal indokolta távolmaradását, hogy nem asszisztál az ellenzék képmutató színjátékához.

Napirend előtt a Jobbikos Jakab Péter szólalt fel, aki a fideszes képviselők távolmaradását sérelmezte és országos sztrájkot sürgetett a túlóratörvény ellen. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke az ellenzéki képviselőkkel együtt öt pontos követelésüket olvasta fel, az MSZP, a DK és a Párbeszéd képviselői ezután kivonultak az ülésteremből, Keresztes László Lóránt, az LMP-s társelnöke pedig arról beszélt, hogy az utcán kell folytatni a demonstrációt. A felszólalások végén a levezető elnök lezárta az ülést.

Nem sokkal kilenc óra után kezdődött az Országgyűlés rendkívüli ülése amelyet az ellenzék kérésére hívtak össze. A kormánypártok már korábban jelezték nem asszisztálnak az ellenzék képmutató színjátékához, ezért nem is vettek részt az ülésen.

A napirend előtti felszólalásokat a Jobbik kezdte. Van egy jó hírem, a Fidesznek rossz, a nép felébredt – kezdte Jakab Péter. A politikus országos sztrájkot sürgetett a túlóratörvény ellen.

Én Szabó Tímea fogadom– kezdte felszólalását a Párbeszéd frakcióvezetője, aki rendhagyó módon szelfibottal a kezében szólalt fel. Szabó Tímea ellenzéki képviselőtársaival együtt olvasta fel követeléseiket.

Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett aktuális ügyekről címmel Tóth Bertalan frakcióvezető az MSZP-ből. Frakcióvezető úr elhagyja a termet, tehát nem tart igényt arra, hogy a napirend előtti felszólalása elhangozzék– kommentálta az eseményeket Latorczai János.  Nem csak Tóth Bertalan, hanem MSZP, a DK és a Párbeszéd képviselői is kivonultak az ülésteremből, csak a Jobbik és az LMP politikusai maradtak.

Ennek a küzdelemnek most kell elindulni – a zöld párt társelnöke, Keresztes László Lóránt arról beszélt, hogy az utcán kell folytatni a demonstrációt. A felszólalásokat követően Latorcai János levezető házelnök bezárta az ülést, mivel az nem volt határozatképes.

Ezt követően az ellenzéki politikusok a Parlament elé vonultak, ahol megismételték követeléseiket, immáron a Momentumosokkal kiegészülve. Az ellenzéki pártok folytatják a színészkedést – így reagált közleményben a Fidesz frakciója. Mint fogalmaznak, nem Magyarország érdeke, csak a hatalom megszerzése és a pillanatnyi politikai balhé fontos a számukra.