2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

"Hullagyár": feljelentést tett a Célpont + Videó

Szándékos emberölés gyanújával tett feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon a Célpont stábja az Arany Alkony idősotthonban történtek miatt. A Hír TV oknyomozó riportműsorának két egykori dolgozó is azt állította: több idős embert is a halálba segítettek. A BRFK az ügyben feljelentés-kiegészítést rendelt el.

„Hullagyár, hullagyárnak hívom.” Az egykori dolgozók emlékeztek így az Arany Alkony idősotthonban eltöltött éveikre. A Célpontnak nyilatkozó ápolónő és szociális nővér arról számolt be, hogy a 2000-es évek elejétől fogva sokakat segítettek szándékosan a halálba. Akkor több mint 2 év volt a várakozási idő, a főnökség részéről pedig elvárás volt, hogy minél több szoba ürüljön, hogy sok új beköltöző legyen, aki befizeti a többmilliós belépési díjat. Ahogy az egykori dolgozók fogalmaztak, „pörgetni kellett az öregeket”. A legegyszerűbb, de leghatásosabb módszer az egykori dolgozók szerint az idősek átgyógyszerezése volt.


„A lakóktól, az új beköltözőktől az orvos elvette a gyógyszereket, amiket évek óta szedtek – vérnyomáscsökkentőt, különböző olyan gyógyszereket, amik fontosak lettek volna nekik” – fogalmazott az egykori alkalmazott. Hozzátette: hetekig nem néztek rájuk utána, nem foglalkoztak velük. A Célpont azon kérdésére, hogy miért volt arra szükség, hogy átállítsák más gyógyszerekre a betegeket, a volt alkalmazott úgy fogalmazott: „Én mint ott dolgozó, azt láttam, hogy minél hamarabb cserélődjenek az emberek, bejöjjön a befolyó 4-5 millió forint és ennyi. Nem foglalkoztak velük. Tehát a pénz volt az elsődleges szempont. Nem a lakó, nem a hozzátartozó, hanem az ölés, az ölés.”


Viktória 10 évig dolgozott az Arany Alkony Bánkút utcai részlegében. Mit közölte: „a legdurvább eset, amikor az áttétes rákosnak Algoflexszel, NO-SPA-val kezelték a fájdalmát. Vagy amikor a tüdőgyulladásos betegnek mi vittük otthonról az antibiotikumot, mert nem ment hozzá az orvos.” A volt dolgozó 5-6 olyan esetről tud, amikor szándékosan végeztek a bentlakóval. Éva, aki 12 évet húzott le ugyanott, szintén azt állította: több esetben megmenthető lett volna az idős ember élete. Példaként egy 91 éves asszony esetét említette. „Volt olyan, hogy elesett a néni, becsukták az ajtót és 'hátha szerencsénk van, nem kel fel'.” Az idős asszony, állítása szerint, meg is halt.

A Célpont a Bánkút utcai otthonban rejtett kamerával járt utána annak, hogy most is gyakorlat-e az idősek átgyógyszerezése:
– Gyógyszereket hogy tetszik kapni?
– Gyógyszereket? Itt kapni gyógyszereket? Hát én itt tetszik tudni, mit kaptam? Köptetőt. Két üveg köptetőt, a harmadikat megvettem, mert nagyon rosszul voltam.

A főorvos asszonyt a Célpont stábja nem tudta elérni, a vezérigazgató pedig nem akart nyilatkozni. A Célpont riportere ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett, szándékosan elkövetett emberölés gyanújával. A Hír TV információi szerint az ügyben a BRFK életvédelmi alosztálya indított eljárást.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!