2024. 05. 20. Hétfő Bernát, Felícia napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Híradó 15:05

Belföld

Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják a Momentum politikusát

Lehet, hogy nem kellett volna könnygázszóró palackkal dobálni a munkájukat végző rendőröket.

  • Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják a Momentum politikusát

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak miatt gyanúsítottként hallgatta ki Szarvas Koppány Bendegúzt, a Momentum Mozgalom tagját.

A Központi Nyomozó Főügyészség főügyésze közleményében azt írta: a megalapozott gyanú lényege szerint Szarvas Koppány Bendegúz tavaly december 12-én és 13-án az Országgyűlés épülete előtti tüntetéseken a rendezvény biztosítását, illetve a Parlament épületének védelmét ellátó rendőrsorfal felé célzottan eldobott egy nem azonosítható tárgyat, több meggyújtott füstképző eszközt, amely a rendőrök látásának és légzésének nehezítésével akadályozta a létesítménybiztosítási feladatok ellátását.

Ezen túlmenően egy 400 milliliteres, kapszaicinoid hatóanyagú könnygázszóró palackkal a rendőrsorfal tagjai irányába fújt, majd a rendőrök felé dobott egy szikrázó tárgyat, amellyel eltalált egy rendőrt. 

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda feljelentésére indult nyomozás, Szarvas Koppány Bendegúz a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett. A bűncselekmény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Szarvas Koppány Bendegúz jelenleg a Momentum Mozgalom tagja, a 2018-as országgyűlési választásokon a párt képviselőjelöltje, korábban a Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezetének országos elnöke volt.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség április elején gyanúsította meg hivatalos személy elleni erőszak elkövetésével Fekete-Győr Andrást, a Momentum Mozgalom elnökét, amiért december 13-án a fővárosi Kossuth Lajos téren, a Parlament főlépcsőjénél az épület védelmére felsorakozott rendőrök irányába célzottan egy meggyújtott füstképző eszközt hajított.

888.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!