2025. 01. 31. Péntek Marcella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Hat és fél év a fajtalankodó ápolónak

Jogerősen hat és fél év fegyházra ítélték azt az ápolót, aki 2009-ben fajtalankodott egyik férfibetegével a kiskunhalasi pszichiátriai otthonban. Vádlott-társa, aki jogtalanul bántalmazott egy ápoltat, másodfokon is nyolc hónap börtönt kapott, két évre felfüggesztve.

Az elsőfokú bíróság öt év fegyházra ítélte azt az ápolót, aki a vád szerint legalább három alkalommal erőszakoskodott és análisan közösült az egyik pszichiátriai beteggel. Ügyvédje felmentésért, az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

A bíró szerint a Kiskunhalasi Bíróság nem vétett eljárási hibát, munkájuk alapos volt. Az azóta elhalálozott sértett részletes vallomása hiteles volt, a tanúk pedig alátámasztották a vádlott bűnösségét. Az ítéletet azért súlyosította, mert a társadalom kórházba vetett bizalmát alapjaiban rengette meg a bűncselekmény.

Vádlott-társa nyolc hónap felfüggesztett börtönt kapott első- és másodfokon is, amiért betege támadása után jogos önvédelemre hivatkozva azután is rúgta és taposta őt, hogy eszméletét vesztette.

„Egyáltalán nem vagyok elégedett, különösen a másodfokú bíróság ítéletével nem, de amíg nem olvasom el az írásos indoklást, addig tartalmilag nem kívánok nyilatkozni. Nyilván keresni fogom a lehetőségét a rendkívüli jogorvoslatnak” – mondta a Kastyják Zoltán ügyvéd.

A vádlottak nem jelentek meg a bíróságon, jelenleg külföldön dolgoznak. Az elsőrendű vádlottnak három hónapon belül kell börtönbe vonulnia.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Orbán Viktor: Magunk mögött hagytuk a baloldali kormányok bajait + videó

Orbán Viktor: Magunk mögött hagytuk a baloldali kormányok bajait + videó

– A közvélemény most ismeri meg az adatokat, de a kormány a nyers adatokat ismeri. Amikor azt mondtam, hogy repülőrajtot veszünk, tudtam, hogy hányadán állunk – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának adott interjúban a gazdasági adatokat értékelve.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!