A Haza és Haladást Szigetvári Viktor, a Szolidaritást Kónya Péter, a Millát Juhász Péter képviseli a vezetésben. Bajnai Gordon azt is bejelentette, hogy új pártja választási szövetséget kötött az LMP-ből kiszakadt Párbeszéd Magyarországért szövetséggel, így a szövetségi elnökségnek tagja lesz Jávor Benedek és Szabó Tímea is. A tervek szerint közös listát és közös egyéni jelölteket állítanak majd. A két kampányfelelős Szigetvári Viktor és Karácsony Gergely lesz, Bajnai Gordon volt miniszterelnök pedig a kormányzati és választási felkészülést irányítja majd.
„Nagy lépés ez a két szervezet számára, de még nagyobb lépés a kormányváltás és a korszakváltás szempontjából – fogalmazott Bajnai Gordon. – Ez a szövetség most felépíti a remény koalícióját, ez a szövetség győzelemre viszi a változás ügyét Magyarországon. A lényeg benne van a nevünkben, együtt, csak együtt egymással összefogva lehet megbuktatni Orbán Viktort” – tette hozzá az Együtt 2014 Választói Szövetség elnökségi tagja.