2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Hagyó-ügy: a volt BKV-vezér ügyvédje is tagadta bűnösségét

Megtagadta a vallomástételt a Hagyó-ügy hetedrendű vádlottja is. A volt főpolgármester-helyettes egykori ügyvédjét a BKV-s fénymásoló-szerződésről kérdezte volna a bíróság. Antal Attila vezérigazgató korábban azt vallotta, hogy a fénymásolók felmérésére kötött fiktív szerződésből fizették ki Aba Botond végkielégítését.

A hetedrendű vádlottat, Hagyó Miklós ügyvédjét hallgatta meg a Kecskeméti Törvényszék. H. Iván hetedrendű vádlott nem ismerte el bűnösségét, a vallomást is megtagadta, így a nyomozati szakaszban tett vallomását a bíró, Hadnagy Ibolya olvasta fel: „Nem vettem részt fiktív szerződés létrehozásában, főként nem ennek megkötésére vonatkozó ráerőszakolásban.”

A vádirat szerint az ügyvéd vette rá Antal Attila volt BKV-vezért arra, hogy fiktív szerződést kössön egy társasággal, ami alapján lehetett finanszírozni Aba Botond korábbi vezérigazgató nem hivatalos végkielégítését.

„2007. február közepén Antal Attila irodájában részt vettem egy olyan megbeszélésen, amelyen Antal Attila és Aba Botond Aba úr végkielégítéséről beszéltek – olvasta föl a vádlott vallomását a tanácsvezető bíró. – Ők ketten már hosszabb ideje bent voltak a vezérigazgatói irodában. Én sokáig a titkárságon várakoztam. Ez több is lehetett, mint fél óra. Antal úr akkor hívott be az irodájába, amikor ő és Aba úr már a beszélgetésük végén tartottak. De én hallottam, hogy Aba úr végkielégítése volt a téma. Aba úr az irodába való belépésem után néhány perc múlva távozott, és nekem úgy tűnt, hogy ők megállapodtak egymással” – hangzott el H. Iván vallomása.

Antal Attila ügyészségi vallomásából a részletek is kiderültek: „Ezen szerződés úgy jött létre, hogy annak megkötését dr. H. Iván úr készítette elő. Dr. H. Iván úr azt mondta nekem, hogy Aba Botond végkielégítését részben ezen a cégen keresztül kell kifizetni. Azaz dr. H. Iván úr azt mondta nekem, hogy előkészít egy szerződést, amit én írjak alá. A cég készíteni fog egy jelentést a fénymásolókról, és ezt ki kell fizetnem” – olvasta föl a tanácsvezető.

A Dunaszerdahelyen élő ügyvéd korábban azt mondta, hogy a BKV-nál Antal Attila utódai is meg voltak elégedve munkájával.
„2010 nyaráig végeztünk munkát a szerződés alapján a BKV. Zrt.-nek, amivel állíthatom, hogy meg voltak elégedve – olvasta a bírónő. – Ez az ügy és a Hír TV nyomása volt az az ok, ami odavezetett, hogy felmondják ezt a szerződést.”

A vádirat szerint a Hagyó Miklós által létrehozott bűnszervezet majdnem másfél milliárd forintos kárt okozott a BKV-nak. A törvényszék csütörtökön Horváth Évát, a volt szocialista főpolgármester-helyettes egykori sajtósát hallgatja meg.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Válaszcsapásról döntött Izrael

Válaszcsapásról döntött Izrael

Az izraeli hadikabinet hétfő délután megtartotta a harmadik ülését is az iráni támadás óta, és döntöttek arról, hogy választ adnak Irán támadására – írja a Sky News.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!