2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Belföld

Gyurcsány szerint a szeretet jegyében kellene politizálni, de Vidnyánszky esetében nem hátrál

„Miért bántjuk őt emberként és miért nem csak a szakmai teljesítményét vesszük górcső alá?” – tette fel a költői kérdést Gyurcsány Ferenc Jakab Péterrel, a Jobbik elnökével kapcsolatban az ATV Egyenes beszéd című műsorában, és azt is hozzátette, „a nap végén együtt kell élnünk ebben az országban.”

  • Gyurcsány szerint a szeretet jegyében kellene politizálni, de Vidnyánszky esetében nem hátrál

Rónai Egon műsorvezető erre szembesítette korábbi kijelentésével a DK vezérét, miszerint a kormánypárti képviselők „minden értelemben földönfutók lesznek.” Emiatt Gyurcsány Ferenc viszont nem kért bocsánatot. Szerinte ehhez az Orbán-kormány „cudar világot teremtett”. A DK elnöke azt ugyanakkor elismerte, hogy korábban Jakab Péter provokatív céllal vitt burgonyát a parlamentbe.

„A Gyurcsány-jelenség létezik Magyarországon” – jelentette ki a pártvezér. Szerinte „nagyon végletes megítélések tárgya” az ő képviselete a politikában.

Szóba került a 2018-as parlamenti választás elbukása is: a műsorvezető megkérdezte tőle, hogy emlékszik-e arra az estére. Gyurcsány Ferenc erre magát csendes embernek nevezte, és olyannak, aki inkább kérdez, mint válaszol. Azt is elmondta, hogy egy nagy gyűjtőpártot kíván létrehozni a többi baloldali párttal karöltve, „szeretettel.”

ATV alapján Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!