2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Gyurcsány Ferenc akarata érvényesült: létrejött a teljes baloldali összefogás

Azok akarják hatalomba juttatni Gyurcsány Ferencet, akik korábban ki akarták tiltani a közéletből - így reagált Dúró Dóra az ellenzéki összefogás hírére. A Mi hazánk politikusa szerint a Momentum, az LMP és a Jobbik az elmúlt 30 évvel való szembefordulást adta fel.

  • Gyurcsány Ferenc akarata érvényesült: létrejött a teljes baloldali összefogás

Ezzel a kampányfilmmel hívta tüntetni az embereket Gyurcsány Ferenc ellen a Jobbik még 2007-ben.

Akkoriban a Gyurcsány-féle MSZP még a kommunista időket megidéző internacionálét énekelte a pártkongresszuson. Gyurcsány tíz évvel később már pártot váltott és éneklés helyett a gitárt választotta.

Maga ezt nem unja?

Mit?

Hát ezt az összefogás szöveget.

2013- ban kérdezte ezt Gyurcsány Ferenc Kálmán Olgától. A DK elnöke az összefogást, akkor szerencsétlenkedésnek nevezte.

Hét évvel később már egyenesen ő szólította fel az ellenzéki pártokat az összefogásra.

2020 év végén meg is született a megállapodás a baloldali pártok között. Ezt Gyurcsány Ferenc - egy közös közleményben jelentette be Facebook-oldalán. Megállapodtak, hogy 106 körzetben egy az egy ellen taktikát választják, és egy közös miniszterelnökkel vágnak neki a 2022-es országgyűlési választásnak. A közös indulást Gyurcsányékon kívül megerősítette még az LMP, az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum és a Jobbik is.

A Mi Hazánk Mozgalom szerint az LMP, a Momentum és a Jobbik feladta az elmúlt 30 évvel való szembenállását.

Gyurcsány Ferenc nemrég azt is bejelentette: feleségét látná legszívesebben a miniszterelnöki székben.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!