2022. 07. 04. Hétfő Ulrik napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Háború Ukrajnában 04:40

Belföld

Ganze Scheiße (1. rész)

Bayer Zsoltnak a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikája.

Die ganze Scheiße kommt zurück… Hát visszajött. Az egész sz…r. Vagy el se ment soha? Nincs hova visszajönnie, mert nem tud elmenni sehova? Hiszen mi magunk vagyunk a ganze Scheiße?

Huxley-t olvasgatom mostanában, megint, gyakran. Az Előadások az emberről című kötetet. Engedjenek meg elöljáróban egy idézetet tőle – az első világháború után ezt írta:

„Tartok tőle, hogy mindez az amerikai világuralom kialakulásának elkerülhetetlen felgyorsulását eredményezi majd. […] Mindnyájan gyarmatok leszünk. És Európa megszűnik Európa lenni.”

Ez az elkeserítő Huxley-jóslat zakatolt a fejemben, amikor ezt olvastam:

„Amerikai professzor: Akinek háza van, cseréljen gyereket a hajléktalanokkal!”

Azért, amikor ilyesmit olvas az ember, aki még a Gutenberg-galaxisban töltötte életének legfogékonyabb részét, nos, olyankor megveregeti saját vállát, hogy „látod, ebben is igazad volt”, másrészt átjárja a pokoli rémület. De nem attól és nem azért, amitől és amiért elsőre bárki gondolná, hanem valami másért. De erről majd később…

Nézzük először a „professzort”. A cikk ezt írja róla:

„Joe Mathews az Arizonai Állami Egyetem Közügyek Iskolájának professzora. Az ASU Társadalmi Kohéziós Központjának munkatársa, valamint társelnöke a Modern Közvetlen Demokrácia Globális Fórumának, amely a népszavazással, valamint a demokrácia új formáival foglalkozó akadémikusokat, újságírókat és aktivistákat tömörít. Számos szociológiai témájú írás szerzője, amelyből most a San Francisco Chronicle-nek írt cikkét szemlézzük.”

Szóval „közügyek iskolája”, „társadalmi kohéziós központ”, „közvetlen demokrácia” – blablabla, a jó öreg Joe is csak ugyanannak a bullshitnek része, amely… Amely? Mit is csinál? Van erre valami egzakt válaszunk?

Igen, van. Annak a nyugati „értelmiségnek” a tagja, amely éppen nekilátott szétverni a világot. Ismét. És éppen ez az „ismét” a legelkeserítőbb, a felismerés, hogy soha nincs új a nap alatt, és ganze Scheiße kommt zurück. A jó öreg Joe nem újdonság. Hanem ugyanaz a sz…r.

De amit most elmond nekünk, mégis figyelemreméltó és megdöbbentő.

A következőket fejtegeti – kérem a biztonsági öveket bekapcsolni!

„Ha Kalifornia valaha is valódi méltányosságot akar elérni, az államnak meg kell követelnie a szülőktől, hogy adják ki a kezeik közül a gyermekeiket.” Ez a felütése a „professzor úr” San Francisco Chronicle című lap hasábjain jegyzett írásának. S még a következőket olvashatjuk:

„Az én megoldásom egyszerű – folytatja –, és amíg a jogszabály elfogadására várunk, már most is cselekedhetünk.” „Ameddig a jogszabály elfogadására várunk” – ez az egyik leghátborzongatóbb kitétel. Mert ebből a félmondatból nem csak a formállogika szerint következik, hogy már be is adtak egy ilyen jogszabályt. Vagy mostanában készülnek beadni…

S hogy mi lenne a jogszabályban előírt „gyermekelengedés”, „a gyermek kötelező államnak adásáig” a lehetséges és üdvös cselekvés? Joe válaszol: „A gazdagok adják gyermekeiket a szegényeknek, a szegények pedig a gazdagoknak. A háztulajdonosok elcserélhetnék gyermekeiket a hajléktalanokkal.”

Senki nem vádolhatja a „professzort” azzal, hogy kertel, és nem beszél egyenesen, világosan. S mi sem természetesebb, mint hogy a „professzornak” igencsak jó oka van minderre, sőt több oka, és ezek az okok mind-mind a jó öreg társadalommérnökösködésre vezethetőek vissza.

Lássuk:

Az egyik ok, hogy a „gazdagok privilégiumai” öröklődnek, és ezt az „igazságtalan” öröklődést meg kell törni, meg kell szüntetni, méghozzá úgy, hogy első körben a gazdagok gyerekeit odaadjuk a szegényeknek, míg a szegények gyerekeit a gazdagoknak.

A másik ok – és ehhez egyenesen Szókratészt hívja segítségül! –, hogy a „gyermeket közösen kell birtokolni, egyetlen szülő se ismerje saját utódait, és egyetlen gyerek se ismerje a szüleit.” Ennek nagy előnye például a „professzor” szerint, hogy „a polgárok nem a fiaikhoz, hanem a társadalomhoz lesznek hűségesek.”

A „professzor úr” természetesen nagyon türelmetlen – ezek mindig nagyon türelmetlenek –, és szerinte nincs idő halogatni az „általános árvaság” intézményét. Mivel – mondja – „úgyis folyamatosan nő az árvák száma a világban. És amúgy is növekszik a család iránti „érdektelenség”. A kötelező árvaságnak és a gyerekek kötelező „beszolgálásának” az is hatalmas haszna lenne, hogy „elősegítené a baloldal törekvéseit, azaz az elavult nemi normák és a fehér felsőbbrendűség lebontását.” Továbbá magától értetődően egyszer s mindenkorra felszámolná a hagyományos családmodell elavult és káros modelljét is. Ez pedig azért is nagyon fontos – így a „professzor” –, mert általában „a szülők állnak a baloldali újítások útjába”, és a szülők elleneznek mindenféle „progresszív törvényjavaslatot”.

A „professzor” sajnálkozik, és tudja, hogy „a kiváltságaikhoz reménytelenül ragaszkodók” majd ellenállnak és kritizálni fogják az ő nagyszerű, gyerekcserés meg kötelező árvaságról, továbbá a gyerekek kötelező állami neveléséről szóló progresszív javaslatait. De az ellenállók természetesen nem számítanak, amikor ilyen szép, fényes jövő előtt állunk. Ezt a „professzor úr” így festi fel:

„Lehet, hogy ez a kényszerítés disztopikusan hangzik. De képzeljük csak el azt a szolidaritást, amelyet az általános árvaság teremtene.” Továbbá: „Az egy rendszerben nevelkedő gyerekek nem tudnának-e könnyebben együttműködni az éghajlatváltozás és más globális problémák megoldásában?” És még ezt is kifejti: „Ne törődj a kritikusokkal, mert ők egyszerűen nem látják, hogy a méltányosságra való könyörtelen törekvésünk hogyan szülhet egy szép, új világot.” (Köszönet Rádi Balázsnak, a Makronómnak és a Mandinernek, hogy elérhetővé tették ezt a cikket!)

Nos, szeretném felhívni a figyelmet egy fontos szókapcsolatra, fogalompárra, amelyet a „professzor úr” használ. Ez lenne az: „Könyörtelen törekvésünk”. Ezt semmiképpen se felejtsük el, és erre majd még visszatérünk, párhuzamosan azzal, hogy mi és miért annyira hátborzongató ebben az egész őrületben.

De addig forduljunk ismét Huxley-hoz:

„Tehát most azzal a rémes valószínűséggel kell szembenéznünk, hogy több írástudatlan lesz a földön, mint volt valaha. Ugyanakkor számolnunk kell azzal is, hogy ezek az írástudatlanok nem egy hagyományos társadalom írástudatlanjai lesznek – ahol annyira nem is volt lényeges, hogy írástudatlan-e valaki vagy sem, hanem egy teljességgel szétesett hagyományos társadalom keretei között fognak élni, amelynek romjain a nyugati civilizáció legrosszabb elemei vernek gyökeret.”

Az ezen sorok megírása óta eltelt 50-60 évben az emberiség homlokegyenest az ellenkezőjét tette annak, amit tennie kellett volna, ennek következtében pedig mind az anyagi, mind a spirituális, mind a szakrális világban vesztésre állunk – önmagunkkal szemben.

És egyetlenegy mentségünk lehet – ha vagyunk annyira ostobák, hogy ezt elfogadjuk mentségnek, és miért is ne lennénk ennyire ostobák? –, hogy nem mi vagyunk az elsők.

Hanem a sokadikok vagyunk.

Die ganze Scheiße kommt zurück…

Hát visszajött. Az egész sz…r. Vagy el se ment soha? Nincs hova visszajönnie, mert nem tud elmenni sehova? Hiszen mi magunk vagyunk a ganze Scheiße?

(folytatjuk)

Bayer Zsolt 

Borítókép: illusztráció (Fotó: Pixabay)

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

CPAC Hungary - élőben a HírTV műsorán

Európában először Budapesten, május 19-20-án rendezik meg a Conservative Political Action Conference-t (CPAC, konzervatív politikai akciókonferencia). Az előadásokat a HírTV, a Facebook-oldalunk és a Youtube-csatornánk élőben közvetíti.

Kapcsolódó tartalmak

Holokauszt emléknap Keszthelyen

A holokausztról nem lehet múlt időben beszélni, ma is emlékezni és emlékeztetni kell - erről beszélt Kovács Gergely történelemtanár Keszthelyen.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!