Felvillant a fény az alagút végén. Rábólintott ugyanis a magyar és a lengyel kormány a német elnökség kompromisszumos javaslatára, és ezáltal előzetes megállapodás született az Európai Unió pénzügyi csomagjáról.
Ez azt jelenti, hogy amennyiben nem akadékoskodnak tovább az úgynevezett fukarok és az Orbán-fóbiás balliberálisok, hazánk és Lengyelország is megszavazza az unió új költségvetését, valamint a világjárvány miatt bajba jutott országoknak szánt mentőcsomagot.
Ha így lesz, akkor felszabadultan kiálthatunk fel: győztünk! És az lesz ebben a győzelemben szép, hogy emiatt senki nem jár rosszul. A megegyezésre törekvő politika azokat a helyzeteket kedveli, amelyekben mindenki győztesnek érezheti magát. Ez most nem olyan. Azok, akik Orbán Viktor „kiéheztetésére” törekedtek, akik szerint a nemzeti szuverenitás nem létezik, akik nyíltan be akartak avatkozni a magyar belpolitikai küzdelmekbe a szedett-vetett ellenzék oldalán, most nyilván feldúltak kissé. De ez ne rontsa el a mi kedvünket.
Hazudtak ugyanis, amikor úgy állították be a vitát, hogy azzal Varsó és Budapest önsorsrontó módon anyagi károkat kíván okozni valamennyi uniós tagállamnak. Hazudtak akkor is, amikor letagadták, hogy a jogállamiságról szóló homályos feltételrendszer segítségével politikai kérdésekben akarták zsarolni hazánkat. Épp ezt látják most veszni.
De a hírekben szereplő megegyezéssel mindenki jól jár. Még a vesztesek is, hiszen őket egy cent kár sem éri. Még a jogállami mechanizmusukat sem kell kidobni, ha kizárólag az uniós források felhasználását érintő ügyekben akarják élesíteni, és nem akarják ránk tukmálni az illegális bevándorlók tömegeit vagy a család fogalmának átértelmezését. Az utóbbiakat egyébként a megállapodás kifejezetten tiltja. A feltételrendszer 2022 utáni bevezetése alkalmat teremt a jogállamiságról szóló vita termékeny lefolytatására, és a már említett belpolitikai zsarolás gyanúját is oszlatja. Az eljárás megtámadhatósága az Európai Bíróságon pedig nem kelti azt a kényszerképzetet, hogy valakik Szovjetuniót akarnak kreálni brüsszeli központtal, ahol a bűnösnek nyilvánított országnak csak a szája jár, nem jogorvoslat. Mindezt a balliberális propaganda úgy állította be, hogy ilyesmiről szó sem volt eddig sem, de mi sajnos láttunk már brüsszeli karón kötelező betelepítési kvótának becézett varjút.
Örömteli az előzetes megállapodásban az is, hogy ragaszkodva a tagállamokkal kötött szerződések betűjéhez és szelleméhez, a szóban forgó büntetőeljárást a bizottság, az Európai Parlament és a tanács csak az állam- és kormányfőkkel együttesen alkalmazhatják. Vagyis a legszélesebben értelmezett demokratikus megegyezés alapján lehet elindítani majd. Nem játszhatja az erkölcsrendészet szerepét sem a bizottság, sem a parlament balliberális többsége. Nem beszélve a nem létező Soros-terv végrehajtóiról, akik nem is ismerik a spekulánst, valahogy mégis mindig azt teszik, amit az örökkötvény szószólója megüzen nekik. Nagyon szerencsés lenne, ha így már a V4-ek másik két tagja is határozottabban állna ki a közös megoldás mellett.
Drámai tehát a pillanat.
Amikor már örömtüzeket gyújtottak az elveiket tartalmazó füzetecske lapjaiból a magyar ellenzék legvadabbjai, és Cseh Katalinok, Dobrev Klárák és Ujhelyi Istvánok kezdték önfeledten mesélni egymásnak, mire költik majd az Orbántól elvett és hozzájuk becsatornázott eurómilliókat, beözönlött a fény lesötétített szobáik szutykos falai közé.
Minden józanul gondolkodó magyar és más nemzetiségű európai polgár kíváncsian várja, élnek-e a lehetőséggel, vagy visszarángatják a nemzetközi baloldal segítségével az egész ügyet a homályba.
Gajdics Ottó