2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Belföld

Gajdics Ottó: Egyértelmű módosítás

Gajdics Ottó, a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztőjének a Magyar Nemzetben megjelent publicisztikája.

  • Gajdics Ottó: Egyértelmű módosítás

Rögtön itt az elején figyelmeztetem mindazokat, akik szerint evidens dolgokat fölösleges az alaptörvénybe foglalni, hogy az alábbiakban éppen ezekről az evidenciákról lesz szó. Ha valaki eddig nem tudta feldolgozni azt a traumát, hogy a tegnapi szavazással a magyar alaptörvény szerint is az anya nő, az apa pedig férfi, az fogadja szeretettel segítségül a következő néhány gondolatot.

A teljesen félreértelmezett egyenlőség eszme jegyében mára odáig jutott a balliberális gondolkodás, hogy férfi és nő között a legszívesebben eltörölne minden különbséget. Kétségbeesetten noszogatják a tudományt, hogy tegye lehetővé a férfiaknak a gyermekszülés csodáját, és hisztérikusan kelnek ki a természet törvényeinek igazságtalansága ellen, mert azok szembemennek agyament ideológiájukkal. Az sem érdekli őket, hogy józanul gondolkodó nők nem kérnek abból az egyenlőségből, amit a genderharcosok ki akarnak vívni nekik. Nem beszélve a férfiakról, akik ha normálisak, nem engednek abból az alapállásból, hogy a nők eleve sokkal különbek és csodálatra méltóbbak, mint ők.

De a balliberális gondolkodás nem áll meg itt, és a semmiféle tekintélyt nem ismerő, mindenre kiterjesztett szabadság jegyében nekirontott az ember hagyományos identitásainak, és módszeresen igyekszik felszámolni mind a nemzeti, mind a vallási, és mostanság a nemi identitást is. Visszaélve az alapvető emberi jogok iránt mindenkiben meglévő vággyal és megkülönböztetett tisztelettel, minden aberrá­ciót alapjoggá akarnak hazudni. A hagyományos identitásaitól megfosztott embert állítják példaképpé, azokat pedig, akik ragaszkodnak ezekhez, megbélyegzik. Így lesz a még józanul gondolkodókból homofób, xenofób, iszlamofób, rasszista, kirekesztő és náci. De vegye tudomásul minden haladó baloldali propagandista, hogy a most módosított alaptörvény sem szól bele senki magánéletébe, nem mondja meg senkinek, hogyan éljen, és nem korlátoz senkit semmiben. A korlátot a természet törvényei jelentik, és addig jó, amíg azokat nem tudják legyőzni!

De ha már jogok, akkor az együtt élő azonos nemű párok figyelmébe ajánlanám az örökbe fogadni vágyott gyermekek jogait. Nekik ugyanis joguk van anyához és apához, akik pedig definíció szerint nők és fér­fiak. Azt pedig eddig elismerték a legvadabb liberálisok is, hogy szabadságuk addig terjed, ameddig nem korlátozzák másokét. Ne akarják hát korlátozni a gyerekekét sem. Ezért az örökbefogadást azoknak kellene sokkal könnyebbé tenni, akik nőként és férfiként házasságot kötöttek, gyermeket szeretnének, de valamilyen okból nem adatott meg nekik ez az áldás. Több barátom, ismerősöm embert próbáló erőfeszítéseit néztem végig közelről, míg beteljesülhetett álmuk, és végre magukhoz szoríthatták fogadott gyermeküket. A kormánynak rajtuk, nekik kell segíteni, és nem a család hagyományos fogalmának átértelmezésével kell bajlódnia. Gyermekek százainak lehet így sokkal jobb élete, miközben az egynemű párokat semmilyen joghátrány nem éri.

Ha a kamasz gyermekeiket hormonkezelésre hurcoló eszüket vesztett szülőkre, az ajtófélfával házasodó elmeháborodottakra, az óvodásokat homoszexualitásra érzékenyítőkre, az anya és apa elnevezések eltörlői­re, a hetvenvalahanyadik nem bevezetőire gondolunk, akkor beláthatjuk, hogy a fenti hagyományos értékrendet számtalan irányból éri fenyegetés. Több országban már a munkahely elvesztésével, kiközösítéssel, szellemi-lelki megsemmisítéssel jár együtt, ha valaki védekezni mer a fenyegetések ellen. Ezért kérjük, hogy minden balliberális vegye figyelembe az ebben az értékrendben hívő emberek érzékenységét. Csak annyi empátiát, tiszteletet kérnek a még józanul gondolkodók maguknak, amennyit a balliberális progresszió követel a másságnak. Erről szól az alaptörvény kilencedik módosítása.

Gajdics Ottó

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Dúró Dórának a parlament folyosóján annyit mondott, kezét csókolom, de nem egyeztetett vele - így reagált Kocsis Máté az atv.hu-nak, miután Magyar Péter azt állította, hogy Kocsis és Dúró rendszeresen egyeztet.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.
A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

A pécsi buszok járműcseréje bíróságon végződött + videó

Április 30-án hirdeti ki másodfokú határozatát a Pécsi Ítélőtábla, a buszos ügy néven ismert perben. A vádirat szerint az eredeti árnál 666 millió forinttal többért vett Pécs használt tömegközlekedési járműveket. Első fokon a vádlottakat felmentették.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!