2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 22:40

Belföld

Fidesz: Semmi szükség politikai kísértetekre

Miskolcon közösen állít jelölteket a baloldal. Ezt az MSZP, a DK és az Együtt–PM helyi vezetői jelentették be. Korábbi cigányellenes kijelentései ellenére továbbra is támogatásukról biztosították Pásztor Albertet, a város volt rendőrkapitányát, aki független jelöltként indul a polgármesteri székért.

Bár a Bajnai-féle pártszövetség országos elnöksége továbbra sem támogatja az egykori rendőrkapitány miskolci polgármester-jelöltségét, a Együtt–PM helyi vezetői a Demokratikus Koalícióval és az MSZP-vel megállapodtak arról is, hogy a város valamennyi körzetében közös képviselőjelöltet indítanak az önkormányzati választáson. „A demokratikus miskolci pártok dr. Pásztor Albert független polgármesterjelöltet támogatják az önkormányzati választásokon. A mögöttem álló csapat, a húsz képviselőjelölt elszánt abban, hogy Pásztor Albert várospolitikai programját megvalósítsa” – közölte Simon Gábor szocialista önkormányzati képviselő.

Pásztor Albert szerint nincs még egy olyan nagyváros az országban, amely annyira vágyna a sikerre, mint Miskolc. A baloldal támogatását elfogadó polgármesterjelölt fontosnak tartaná az új városvezetés átvilágítását is. „Mindenkitől elvárom, hogy a megválasztása után azonnal nyilatkozzon a sajtó előtt vagyoni helyzetéről, és ezt minden évben egyszer ismételje meg” – fogalmazott.

A polgármesterjelölt kijelentésére a Fidesz–KDNP-frakció szóvivője úgy reagált, hogy Magyarországon már két évtizede kötelező a képviselőknek évente vagyonnyilatkozatot tenniük. Soós Attila arról is beszélt, hogy az előző MSZP-s városvezetés 31 milliárdos adósságot és befejezetlen beruházásokat hagyott hátra, most pedig többszörösen bukott politikusok jelentkeznek ismét a város vezetésére.

„Miskolcnak semmi szüksége nincs az MSZP-re, nincs szüksége egy Gyurcsány által támogatott polgármesterjelöltre, és nincs szüksége más politikai kísértetekre. Azt gondoljuk mindannyian a Fidesz–KDNP-ben, összhangban, hogy a jelöltek, akiket csatasorba állítanak, részben már bebizonyították, hogy alkalmatlanok a város vezetésére” – hangsúlyozta Soós Attila.

A kormánypárti frakció szóvivője szerint Miskolcnak ma arra van szüksége, hogy folytatódjon Kriza Ákos polgármester és a Fidesz–KDNP következetes politikája, amely három év alatt rendbe tette a város gazdaságát, és számos munkahelyteremtő vállalkozást vonzott a borsodi megyeszékhelyre.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!