2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Belföld

Fidesz: Elfogadhatatlan bátorítani az antiszemitizmust

Történelmi bűnt követnek el azok, akik antiszemita bevándorlók tömegeit engedik Európába és azok is, akik a hatalom reményében képesek összeborulni az antiszemita, szélsőséges politikai erőkkel - írta a Fidesz kedden, az MTI-hez eljuttatott közleményében. "Emlékeznünk kell arra, hogy az antiszemitizmus Európa és Magyarország egyik legtragikusabb korszakához és több millió ember halálához vezetett. Ezért történelmi bűnt követnek el azok, akik antiszemita bevándorlók tömegeit engedik Európába és azok is, akik a hatalom reményében képesek összeborulni az antiszemita, szélsőséges politikai erőkkel" - írta közleményében a nagyobbik kormánypárt. A Fidesz szerint elfogadhatatlan bátorítani az antiszemitizmust Európában és Magyarországon is. A Fidesz tisztelettel adózik a holokauszt magyarországi áldozatai előtt - áll a közleményben, amelyben felidézik: az emléknap bevezetéséről 2000-ben döntöttek az Országgyűlésben, hogy egyetlen nemzedék se felejtse el a holokausztot. A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját 2001 óta minden évben április 16-án tartják, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

  • Fidesz: Elfogadhatatlan bátorítani az antiszemitizmust

"Emlékeznünk kell arra, hogy az antiszemitizmus Európa és Magyarország egyik legtragikusabb korszakához és több millió ember halálához vezetett. Ezért történelmi bűnt követnek el azok, akik antiszemita bevándorlók tömegeit engedik Európába és azok is, akik a hatalom reményében képesek összeborulni az antiszemita, szélsőséges politikai erőkkel" - írta közleményében a nagyobbik kormánypárt.

A Fidesz szerint elfogadhatatlan bátorítani az antiszemitizmust Európában és Magyarországon is.

A Fidesz tisztelettel adózik a holokauszt magyarországi áldozatai előtt - áll a közleményben, amelyben felidézik: az emléknap bevezetéséről 2000-ben döntöttek az Országgyűlésben, hogy egyetlen nemzedék se felejtse el a holokausztot.

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját 2001 óta minden évben április 16-án tartják, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.

KDNP: meg kell óvni szabadságunkat és az egyén méltóságát

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján újra ki kell mondani: minden erőnkkel meg kell óvni szabadságunkat és az egyén méltóságát - írta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében. 

A kisebbik kormánypárt kiemelte: mély fájdalommal emlékeznek azokra az időkre, amikor zsidó honfitársainkat üldözték, megalázták és sokukat elpusztították. Sok évtized elmúlt már a holokauszt óta, a sebeket azonban máig hordozzák az érintettek és családjaik, közösségeik. 

Mint írták, megálljt kell parancsolni a diktatúráknak és óvni kell közösségeinket és hazánkat. Hozzátették: ugyanakkor ilyenkor fel kell idézni azok önzetlen segítségét is, akik a hitükből fakadó normák hívására odaálltak a bajba jutottak mellé az üldöztetés idején. Az emlékezés nemcsak az áldozatok előtti főhajtás, hanem az egész társadalom számára felszólítás az együttérzésre és az egymásért való felelősségvállalásra - hangsúlyozták.

Az emlékezés és az emlékeztetés fontosságát hangsúlyozták ellenzéki pártok

Az emlékezés és az emlékeztetés fontosságát, az erőszak és gyűlölet elleni fellépést hangsúlyozta a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján a Demokratikus Koalíció, az MSZP és az LMP. 

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke közleményében azt írta, a soá áldozatainak azért kellett meghalniuk, "mert atyáik azt az Istent tisztelték, akinek Jézus Krisztusként való megtestesülését imádja isteneként a keresztény Európa is." Hozzátette: vannak, akik tagadják a holokauszt megtörténtét, a náci rémtetteket, "mi azonban, ahogy a törvény rendeli, megemlékezünk arról a 75 évvel ezelőtti napról, amikor megkezdődött a magyar zsidóság gettókba kényszerítése". 

"De megemlékezünk a különítményesek vérfürdőjéről, a numerus claususról, a zsidótörvényekről, a Kamenyec-Podolszkban lemészárolt tizenötezerről, a megfagyott, agyonvert vagy aknamezőre hajtott munkaszolgálatosokról, az újvidéki tömeggyilkosságról is. És megemlékezünk a Horthy közigazgatása által három hónap alatt megsemmisítő táborba hurcolt félmillióról, meg a sok ezerről, akiket a nyilas hordák lőttek a Dunába" - írta a pártelnök. 

Gyurcsány Ferenc hozzátette: "amíg fejet hajtunk a  sok százezer, zsidó és zsidónak minősített áldozat emléke előtt, akit az emberi gonoszság, a náci téboly fosztott meg jogaitól, vagyonától és méltóságától, vetett rabságba és adott a halálnak, addig útját is álljuk annak, hogy mindez megismétlődjék".

Az MSZP országos központja közleményében azt írta, a holokauszt magyarországi áldozatait "a magyar állam akkori vezetői elárultak azzal, hogy kiszolgáltatták őket a gyűlölet politikájának és közreműködtek a kifosztásukban, szervezett összegyűjtésükben és deportálásukban, végső soron a meggyilkolásukban".

"A több százezer áldozat emlékét azonban sárba tiporja az a tény, hogy ma Magyarországon, 75 évvel a zsidóság gettókba zárása után ismét nyíltan lehet hirdetni ordas eszméket a hatalom támogatásával. Ma ennek az országnak olyan kormánya van, amely listákat készít szabad gondolkodókról, magyar tudósokról, történelmet hamisít, és példának tekinti az antiszemita, az országot háborúba sodró, magyar emberek százezreinek haláláért felelős Horthy-rendszert. Ennyi évvel a holokauszt után azt kell látnunk, hogy az Orbán-kormány egy posztfasiszta rendszert épít" - írták. 

Az áldozatok emléke előtti főhajtás mellett ezért emlékeztetni kell a közös felelősségre is, hogy "még egyszer nem engedhetjük megismétlődni a történelem legsötétebb korszakát" - tették hozzá. Úgy fogalmaztak: "Több mint hetven évvel a szörnyű tragédia után ugyanis azzal tisztelhetjük meg leginkább az áldozatok emlékét, ha mindent megteszünk a gyilkos gondolatok terjedése ellen, és elutasítjuk a szélsőséges eszmék, az erőszak és a gyűlölet minden formáját." 

Az MSZP együtt emlékezik a túlélőkkel, a meggyilkoltak hozzátartozóival, és osztozik máig tartó fájdalmukban - írták közleményükben.

Az LMP nevében Demeter Márta és Keresztes László Lóránt, a párt két társelnöke közleményében azt írta, az LMP teljes politikai közössége tisztelettel emlékezik a holokauszt magyarországi áldozataira. Megjegyezték, a főhajtáson túl "szembe kell néznünk a múlt bűneivel és ki kell mondanunk ma is: soha többet!" 

Felhívták a figyelmet arra: a mai nap az emlékezésé, a gyászé és a figyelmeztetésé a jelen- és az utókor számára, hiszen az emberi méltóság, a polgári önbecsülés, a társadalmi egyenlőség értékeinek védelme közös feladatunk és felelősségünk. "Az LMP mélységesen elkötelezett a mellett, hogy nem lehetnek másodrangú állampolgárok Magyarországon: a különböző identitások, kulturális sajátosságok és hagyományok a magyar nemzeti kultúra szerves részei, erősebbé, gazdagabbá, büszkébbé téve közös hazánkat" - írta az LMP két társelnöke. 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!