2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Féltékenység és elkeseredés a családirtások fő oka

Két héten belül két olyan gyilkosság is történt Magyarországon, ahol az elkövető közeli hozzátartozóival és magával is végzett, illetve végezni akart. A kriminológus szakértő szerint az ilyen tragédiák — amelyeket jellemzően férfiak követnek el, akiket féltékenység hajt és/vagy pszichés problémákkal küzdenek — a mostani halmozódás ellenére szerencsére ritkák.

  • Féltékenység és elkeseredés a családirtások fő oka

Rendőrségi források szerint évente átlag három-öt úgynevezett kiterjesztett öngyilkosságot követnek el Magyarországon. Így nevezik azt, amikor az elkövető úgy dönt, hogy egy vagy több hozzá érzelmileg közel álló személyt, többnyire családtagját is megöli, mielőtt végez magával.

Idén rövid időn belül azonban két eset is történt: augusz­tus 22-én Budán a családfő megölte élettársát, négyéves kisfiukat, a kutyájukat, majd magával is végzett, illetve tegnap Andornaktályán, ahol három holttestet találtak, és a gyanú szerint az apa megölte gyermekét és annak édesanyját, majd öngyilkos lett.

Bolyky Orsolya, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa a Magyar Nemzetnek elmondta: a kiterjesztett öngyilkosságok szerencsére nagyon ritkák, de szinte minden esetben széles körű médianyilvánosságot kapnak, ami az ilyen típusú családi tragédiák elszaporodottságának illúzióját kelti.

A kriminológus által végzett, 2012–2013-ban zajlott hazai kutatás a 2000 és 2012 között jogerősen lezárt ügyeket vette górcső alá. Tizenkilenc kiterjesztett öngyilkosság adatait elemezték, ebből tíz esetben az elkövető is sikeres öngyilkosságot követett el, kilencüknek azonban ez nem sikerült.

A tizenkilenc elkövető közül tizenhárom férfi volt, és míg a férfiak alig több mint 30, a nők több mint 66 százaléka maradt életben. Ez a kutatók szerint azt jelenti, hogy a nők által elkövetett kiterjesztett öngyilkosságok inkább egyfajta segélykiáltásnak tekintendők.

A férfiaknál a leggyakoribb elkövetési indok a féltékenység volt, míg a nőknél az elkeseredettség vezetett a cselekmény elkövetéséhez. Ez a sok esetben hátrahagyott búcsúlevelekből is kitűnik, ami azt jelenti, hogy tettüket előre megfontolták, eltervezték, ezt támasztják alá az elme- és pszicholó­giai szakértői vélemények is.

Mint kiderült: a leggyakoribbak az úgynevezett partnergyilkosságok, amelyeket döntően férfiak követnek el féltékenységből. Azokban az esetekben azonban, amelyekben gyermekek is áldozatokká válnak, már a nők a gyakoribb elkövetők, akiknél – hasonlóan a férfiakhoz – jellemző a súlyos mentális zavar, a pszichózis (például hallucináció), a korábbi pszichiátriai kezelés vagy annak elmaradása és az öngyilkossági kísérlet.

Az ilyen esetek sem egyformák, korábbi kutatások azt mutatják, van, hogy a szülőt a gyermek vélt vagy valós szenvedéseinek enyhítése vezérli, illetve az is, hogy az öngyilkos anya nem akarja gyermekét magára hagyni.

Vannak, akik azért ölik meg a gyermeket, hogy a tőlük külön élő házastársnak örökre szóló szenvedést okozzanak, megint mások súlyos pszichotikus állapotban, valójában indok nélkül végeznek a gyermekükkel is.

A nemzetközi adatok és az említett hazai vizsgálat is azt mutatta, hogy a kiterjesztett öngyilkosságokat legtöbbször büntetlen előéletűek viszik véghez. Bolyky Orsolya kiemelte: a családirtás a kiterjesztett öngyilkosságon belül is önálló kategória.

Ezt a kutatásban szereplő ügyekben kizárólag fér­fiak követték el, ők leggyakrabban képtelenek voltak kezelni a családi konfliktusokat, elfogadni a válást, a szakítást és felerősödtek a már fennálló pszichés problémáik.A családirtókat két típusba sorolják: a „vádolókat” a feleség részéről valamilyen sérelem érte, és korábban is volt közöttük erőszak.

A „lehangolt” elkövetők ezzel szemben depressziósak, valamilyen családjukat fenyegető vélt vagy valós katasztrófától tartanak, ami elől az egyetlen kiutat abban látják, ha véget vetnek önmaguk és családtagjaik életének.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!