2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Belföld

Fellegi alapítványa támogatta a McCain Intézetet

125 ezer dollárral támogatta a magyar állam által létrehozott, Fellegi Tamás volt nemzeti fejlesztési miniszter vezette alapítvány az amerikai McCain Intézetet. A republikánus szenátor nemrég neofasisztának nevezte Orbán Viktor miniszterelnököt a szenátusban.

A Magyar Nemzet írása szerint az Orbán Viktort nemrég neofasisztának nevező szenátor nevét viselő szervezet a 2015-ös költségvetésből kapja meg a 600 millió forintnak megfelelő összeget.

A lapnak a magyar közalapítvány úgy nyilatkozott, az összeget egy olyan programra adják, amelynek célja, hogy tehetséges magyar fiatalok vehessenek részt vezetőképzésen az Egyesült Államokban.

Fellegi Tamás volt miniszter szerint a McCain szenátor nevét viselő intézet egy kiváló szakmai programmal rendelkező nonprofit szervezet, amely ugyan azonosul a republikánus politikus korábbi munkásságával, azonban tőle függetlenül működik.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!