Eszköz volt csak Gyurcsány számára, ezért lépett ki a pártból
Megosztás itt:
2021. április 09., péntek 20:42
| HírTV
Eszköz volt csak Gyurcsány számára, ezért lépett ki a pártból
Csak egy eszköz volt Gyurcsány Ferenc számára – többek között ezzel indokolta a DK-ból való távozását Óbuda korábbi alpolgármestere. Hazai Iván közösségi oldalán osztotta meg kilépésének okait. Elmondása szerint a Gyurcsány vezette pártban nem hagyják érvényesülni a demokráciát. Hazai Iván hozzátette: az is felháborította, hogy a DK vezetése összefogott azzal a szélsőséges Jobbikkal, akikkel szemben a Gyurcsány-párt korábban a legradikálisabb módon állt ki. A képviselő arról is beszélt: a 3. kerület jelenlegi polgármestere, a szintén DK-s Kiss László egyértelművé tette, hogy a jövőben nincs szükség az idősebb képviselőkre.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
nyelvészeti szakértő szerint Magyarék kommunikációjában megfigyelhető a multinacionális vállalatoknál is tapasztalható munkahelyi közösségre mint prioritásra való utalás.
Orbán Viktor Dubajban részt vett az első Tucker Carlson csúcstalálkozón, ahol a kormányfő interjút adott az amerikai jobboldali véleményvezérnek. Donald Trump amerikai elnök közeli szövetségeseinek beszélgetésére rengetegen voltak kíváncsiak.