Októberben jelentette be a miniszterelnök, hogy ismét kikérik az emberek véleményét. A kormányfő elmondta: a tizennegyedik nemzeti konzultációban a legfontosabb gazdasági kérdésekről és az új gazdasági akciótervről mondhatják el véleményüket a válaszadók.
125200 vettek részt a nemzeti konzultációban. Ami azt mutatja hogy van komoly érdeklődés ez pedig a kormánynak nagyon fontos mert egy olyan társadalmi megerősítést ad ami megtámaszt bennünket a Brüsszellel való küzdelmekben és az Európai unióval szembeni harckoban, Úgyhogy elmondhatjuk, hogy egyértelműen megerősítette a nemzeti konzultáció a kormány gazdaságpolitikáját
- jelentette ki a kormányszóvivő. Vitályos Eszter elmondta, egyértelműen látszik, hogy a megkérdezettek egyet értenek az új gazdaságpolitikai irányokkal illetve a fiatalokat érintő munkáshitel támogatással.