2024. 10. 22. Kedd Előd napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

4 nap - Kádár János árulása 03:00

Belföld

Elbukott a Jobbik béruniós kezdeményezése

A párt közleményt adott ki.

  • Elbukott a Jobbik béruniós kezdeményezése

A Bérunió Európai Polgári Kezdeményezés 2017. március 14-én kezdte meg munkáját azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet az Európai Unió tagállamai közötti súlyos gazdasági és életszínvonalbeli különbségekre. A kezdeményezés formai követelménye egymillió európai polgár aláírásának összegyűjtése volt annak érdekében, hogy az Európai Parlamenthez és az Európai Bizottsághoz fordulhassunk – áll a Jobbik közleményében.

Noha a megadott egy éves időszakban mindössze 550 ezer aláírást sikerült összegyűjtenünk, kezdeményezésünket több okból is sikerként értékeljük. Elképzeléseinknek számos támogatót nyerünk meg Európa-szerte, az „egyenlő munkáért egyenlő bért!” elvét pedig az európai közbeszéd részévé tettük. Kezdeményezésünk legfőbb sikerének azt tartjuk, hogy az Európai Bizottság által elindított uniós polgári konzultáció maga is az Európai Unió egyik lehetséges új alapelveként tekint az általunk meghatározott célra.

A Béruniós Kezdeményezés Polgári Bizottsága szeptember 28-án hivatalosan is befejezte munkáját, a birtokunkba jutott személyes adatokat és aláírásgyűjtő íveket pedig a hatályos jogszabályok szerint eljárva megsemmisítjük. Köszönjük a támogatást mindazoknak, akik aláírásukkal, szakmai munkájukkal és tanácsaikkal segítettek bennünket – áll a Jobbik sajtóközleményében.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Csárdi Antal nem csatlakozik a Tisza Párthoz, a Duna Párt pedig szerinte nem létezik + videó

Csárdi Antal nem csatlakozik a Tisza Párthoz, a Duna Párt pedig szerinte nem létezik + videó

em hiteles, amit Csárdi Antal a választás után hónapokkal előad - így reagált Vitézy Dávid a volt LMP-s politikus vádjaira, aki szerint pártja háttéralkukat kötött. Csárdi Antal függetlenként folytatja tovább, de állítása szerint sem a Tisza párthoz, sem pedig a Magyar Péter által emlegetett Duna-formációhoz nem csatlakozik, szerinte ez utóbbi nem is létezik.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyarok 1956 óta a szabadság népe + videó

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A magyarok 1956 óta a szabadság népe + videó

A magyarok 1956 óta a szabadság népe, az a nép, amely ma is éberen reagál minden idegen beavatkozásra, amely a nemzeti szuverenitását sérti - mondta a honvédelmi miniszter a tárcának és a Magyar Honvédségnek az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából rendezett központi ünnepségén, hétfőn Budapesten.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!