2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Együttműködik a Katolikus Szeretetszolgálat és a Szent Ferenc kórház

A koronavírus-járvány újabb hullámának járványügyi megelőzése érdekében együttműködési megállapodást kötött egymással szerdán a Katolikus Szeretetszolgálat és az Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció által fenntartott Budapesti Szent Ferenc Kórház.

  • Együttműködik a Katolikus Szeretetszolgálat és a Szent Ferenc kórház

A sajtótájékoztatón elhangzott: a megállapodás keretében a katolikus fenntartású szociális intézményhálózat innovatív, a kötelező járványügyi intézkedéseken felüli, biztonságosabb eljárásrendet vezet be.

Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár példamutatónak nevezte a megállapodást. Hangsúlyozta: a magyar kormány egyértelmű törekvése, hogy az ország működőképességét fenntartsák, úgy, hogy közben kiemelt figyelmet fordítanak a legveszélyeztetettebbekre: az idősekre.

Ismertetése szerint az országban 100 ezer ember él 1600 - mások mellett időseket, fogyatékossággal élőket, szenvedélybetegeket gondozó - intézményben. A járványra utalva Fülöp Attila rámutatott: ezek fenntartása és működtetése kiemelt figyelmet igényel, azokban különös szabályok - intézmény-elhagyási és látogatási tilalom - léptek életbe.

Számukra márciustól majdnem 43 millió maszkot, több mint 10 millió kesztyűt és 160 ezer liter fertőtlenítőszert biztosítottak - sorolta, majd kijelentette: az intézményrendszer felkészült a vírushelyzetre.

Az államtitkár emlékeztetett: a katolikus egyház és a magyar állam között immár tíz éve tart az a "természetes együttműködés", amely azt segíti, hogy a közfeladatok ellátásában az egyház - missziója szerint - minél nagyobb szerepet vállaljon.

Közlése szerint az elmúlt tíz évben a szociális szakellátás területén 15 százalékról 25 százalékra, a gyermekvédelemben pedig 7 százalékról 60 százalékra nőtt az egyházi fenntartói arány.

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, győri megyés püspök az egymás iránti felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozta. "A vallásos ember ezt keresztény lelkületéből fakadóan is fontosnak tartja" - hangoztatta.

Veres András szavai szerint a megállapodás megerősíti a korábbi a két katolikus intézmény eddigi együttműködését. Rögzítette, hogy mindnyájunk felelőssége a koronavírus-járvány elleni küzdelem. Egyúttal azt reméli, hogy a megállapodás más intézmények számára is példa lehet.

Vajda Norbert, a több mint ezer idős emberről gondoskodó, idén 70 éves Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója arról beszélt, hogy intézményeik a megállapodás értelmében specifikus tanácsokat kapnak eljárásrendjeik még biztonságosabbá tételéhez. Úgy folytatta: attól azt várják, hogy a fertőzések megelőzése még sikeresebb legyen, ugyanakkor a koronavírusos esetek megjelenése esetén jobb eséllyel tudják megfékezni annak terjedését.

Toldy-Schedel Emil, Budapesti Szent Ferenc Kórház főigazgatója a megelőzés fontosságát hangsúlyozva azt mondta, hogy olyan társadalmi csoportokért is felelősek, akik nem feltétlenül jelennek meg a kórházban. Felelősségüknek nevezte továbbá, hogy a különösen sérülékeny csoportoknak - köztük a katolikus szociális intézményekben élőknek - minden segítséget megadjanak és átadják a koronavírussal kapcsolatos tudásukat a partnerintézményeknek. "Magyarországon technikailag felkészülten állunk a járvány előtt, de az embereken nagyon sok múlik" - összegzett.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!