„Jelenleg is több mint száz olyan per van folyamatban Magyarországon, amit azért indítottak szülők, hogy gyermekeik ne kapjanak védőoltást – tájékoztatta azt ATV-t a Magyar Orvosi Kamara (MOK). Kiemelték, a Covid-járvány óta folyamatosan nő azoknak a pereknek a száma, amelyeket főként olyan szülők indítanak, akik szeretnék kivonni a gyermeküket a kötelező védőoltások alól.
Folyamatosak a fenyegetések
A Magyar Orvosi Kamara szerint az oltásellenesek csoportja kicsi, de annál hangosabb. „Száz emberből 92 bízik az oltásokban, nyolc pedig nem, viszont ennek a nyolcnak a hangja hallatszik nagyon” – mondta a kamara titkára. Keczéry Attila arról is beszámolt, hogy az oltásszkeptikus emberek gyakran erőszakosan lépnek fel a háziorvosokkal és gyerekorvosokkal szemben; ebből neki is kijutott, többen megfenyegették, amikor a betegeit Facebookon tájékoztatta egy új, szabadon választható védőoltásról.
A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják, IDE KATTINTVA!