Az elnök szerint három fő oka van ennek a jelentős befektetésnek:
- Szerbia független politikájának aláásása
- Az ország pozíciójának gyengítése a régióban
- A külföldi befolyás erősítése
Vucsics keményen bírálta az ellenzéket és a médiát is. Az elnök kitért a közelmúlt tüntetéseire is, amelyeket „színes forradalomnak” nevezett:
Megpróbáltak színes forradalmat végrehajtani, mert tudják, hogy itt nincs esélyük a választásokon, népszavazáson. Sehogy sem tudnak győzni, ezért volt szükség a színes forradalomra, hogy minden intézménybe behatoljanak. Az elnök végül egy bejelentést is tett. Úgy fogalmazott: tankönyvet fog írni arról, hogyan kell harcolni a színes forradalmak ellen. Hiszem, hogy ez lesz az egyik legkelendőbb könyv a világon – mondta. Kiemelte: Szó szerint lenyűgözte, mennyi pénzt fektettek be külföldről a megbuktatásába, az elnök több példát is említett, egyike ezeknek a 28 millió eurót kapó Trag Alapítvány.
A Trag Alapítvány, korábban Balkán Helyi Kezdeményezések Alapja (BCIF) több mint két évtizede működik Szerbiában és a régióban, és a civil társadalmat támogató szervezetként mutatja be magát, írja a B92 szerb hírportál. A cikk szerint a külföldi adományozók, különösen a USAID és a National Endowment for Democracy (NED) által nyújtott finanszírozás azonban megmutatta, hogy ez a szervezet valójában a destabilizáció és a politikai nyomás karjaként szolgál Szerbiában.
A USAID a Trag Alapítvány egyik legnagyobb adományozója volt, együttműködésük 2013-ig nyúlik vissza. Az alapítványnak odaítélt jelentősebb támogatások közül néhány:
- 235 ezer dollár az „Egészségügyi reform” projektre (2013–2015)
- 300 ezer dollár a „Filantrópia a helyi közösségekért” projektre (2015)
- 4,95 millió dollár a szerbiai civil aktivizmus megerősítésére és a polgárok reformfolyamatokban való részvételének fokozására irányuló projektekre (2023–2028)
Összességében a Trag Alapítvány legalább 5,485 millió dollárt kapott USAID-támogatásokon keresztül, és ezeket a forrásokat a szerbiai politikai élet destabilizálására irányuló kísérletekre fordították. A rendelkezésre álló adatok szerint a támogatást tiltakozások szervezésére, társadalmi zavargások szítására, valamint az Ukrajnában, Georgiában és más országokban tapasztalt színes forradalmak jegyében az állami intézményekre gyakorolt nyomásgyakorlásra fordították – közölte a portál.
Forrás: Magyar Nemzet
Fotó: AFD