2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Egymillárdot kap a Hódmezővásárhelyi Kórház

Harmadik nekifutásra fogadták el Hódmezővásárhely költségvetését a képviselők. A Fidesz-KDNP-s többség javaslatára 1 milliárd forintot költenek kórtermek felújítására a helyi kórházban, és 30 százalékkal csökkentik a vállalkozások építményadóját. Márki-Zay Péter szerint választási költségvetés született, a kormánypárti képviselők viszont úgy látják, ésszerű, takarékos és a vásárhelyieket szolgáló büdzsét fogadtak el.

  • Egymillárdot kap a Hódmezővásárhelyi Kórház

Az egymilliárd húsz milliós nem kötelező feladat jelentősen megnövelte az előző évekhez viszonyított nem kötelező feladat értékét. A kigazdálkodása és végrehajtása jelentős teher az önkormányzat számára.

Nemcsak a kórháznak átadott 1 milliárd forint, a 240 millió forint értékű építményadó-csökkentés, a több bizonytalan bevétel és a megújuló hitelkeret hiánya miatt kockázatokat rejt magában Hódmezővásárhely idei költségvetése - a könyvvizsgáló szerint. A kormánypárti képviselők szerint ugyanakkor stabil büdzsé született, és az sem igaz, hogy kedvezőtlen gazdasági feltételek között született.

Hitelintézetek az ország gazdasági teljesítőképességet, a korábban messze magasabban értékelik, várható a forintnak a felértékelése is, tehát az ország pénzügyi helyzete, és az anyagban szereplő alacsonyabb állami támogatással szemben közel 60 millió forintot meghaladó előző évi támogatása az önkormányzatnak ez 2,9 százalékkal haladja meg az előző évit– mondta Kovács Pál, a pénzügyi bizottság elnöke. 

Felelős gazdálkodást és a város további fejlesztését ígérte Márki-Zay Péter. A polgármester sajnálja, hogy több út, az árvízvédelmi fal felújítása és egy orvosi rendelő sem valósulhat meg a költségvetési átcsoportosítások miatt. Márki-Zay Péter választási fogásként értékeli a helyi kórház támogatását.

Az egymilliárd forintból 50 kórtermet akarnak felújítani, tehát termenként 20 millió forintról van szó. Ami hát nyilván nálunk, ahol 20 millió forintért családi házat lehet venni a hatékonyságot esetleg megkérdőjelezheti. Sokat elárul erről a döntésről. És általánosságban is azt látom, hogy a Fidesz költségvetési javaslatai azok elsősorban a választást szolgálták: ne valósuljon meg olyan fejlesztés, ami nem az ő javaslatuk, és nyilván adott esetben majd a kórház-fejlesztéssel folyamatosan lehessen kritizálni, támadni a jelenlegi vezetést– nyilatkozta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere.

Ésszerű, takarékos és végrehajtható költségvetést fogadott el a kormánypárti többség a Fidesz-KDNP frakcióvezetője szerint. Hegedűs Zoltán abban bízik, hogy a polgármester végre is hajtja a közgyűlési döntéseket, és kifizeti a kórház-fejlesztésre elkülönített 1 milliárd forintot.

Az elmúlt években is sokszor tapasztaltuk, hogy hoztunk döntéseket, a közgyűlés hozott döntéseket, a polgármester pedig törvényi kötelezettsége ellenére ezeket nem hajtotta végre. Valószínűnek tartom, hogy ezeket sem fogja végrehajtani. Ebben majd harcolunk, annak érdekében, hogy ezek a fejlesztések, amelyek minden vásárhelyi érdekét szolgálják, ezek megvalósuljanak– mondta Hegedűs Zoltán a Fidesz-KDNP frakcióvezetője.

A kormánypárti képviselők döntése alapján az 25 millió forintos költségvetési tartalék 180 millió forintra emelkedik Hódmezővásárhelyen. Ehhez többek között a város üzemeltetéséért felelős önkormányzati tulajdonú Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Zrt támogatásából csoportosítottak át 100 millió forintot.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!