2024. 02. 28. Szerda Ákos, Bátor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:30

Belföld

Egyetértés alakult ki: Bíró Lászlónak nincsen helye a törvényhozásban

Heisler András után több más zsidó vezető is éles kritikával illette a jobbikos Bíró Lászlót, a baloldal közös képviselőjelöltjét annak antiszemita és rasszista megnyilvánulásai miatt. Róna Tamás főrabbi, a Mazsihisz Rabbitestületének elnöke, valamint Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség egyik alapítója, vezetője arról beszélt, hogy a korábban rendszeresen kirekesztő kijelentéseket tevő Bírót támogató pártok akaratlanul is legitimálják az antiszemitizmust - írja a Magyar Nemzet.

  • Egyetértés alakult ki: Bíró Lászlónak nincsen helye a törvényhozásban

– Egy politikusnak, aki közösség- és véleményformáló szerepet tölt be, a rá ruházott felelősségénél fogva kétszeresen is figyelnie kell minden szóra, amit mond vagy amit leír. Aki pedig olyan kijelentést tesz, amellyel megbélyegez bizonyos embercsoportokat – különösen, ha több alkalommal is így tesz –, annak nem szabad ellátnia véleményformáló feladatkört – jelentette ki lapunknak Róna Tamás főrabbi, a Mazsihisz Rabbitestületének elnöke azzal kapcsolatban, hogy a baloldal azt a Bíró Lászlót (Jobbik) indítja egyéni képviselőjelöltként az október 11-i, Borsod megyei időközi ország­gyűlési képviselő-választáson, aki korábban többször is antiszemita és rasszista kijelentéseket tett.

Az ítélet napja

Róna Tamás hangsúlyozta: bár Bíró a korábbi kirekesztő kijelentéseiért bocsánatot kért, s ez spirituális értelemben méltányolandó (különös tekintettel a múlt héten megkezdődött zsidó újévre, amely egyben a megbékélésről szóló jom hadin, vagyis „az ítélet napja”), ám a főrabbi véleménye szerint

a törvényhozásban nincs helye olyasvalakinek, aki képes ilyen meggondolatlan kijelentésekre ragadtatni magát.

Róna Tamás arra is kitért, hogy bár jelenleg az egyébként is megosztott magyarországi neológ zsidóság nem a legkönnyebb időszakát éli, ám nyugalomban és békében töltheti az őszi ünnepek magasztos napjait.

– Ez mindenekelőtt annak köszönhető, hogy

a kormány hosszú évek óta rendkívüli figyelmet szentel a zsidó közösségnek, és semmilyen uszító, rágalmazó vagy antiszemita megnyilvánulást nem tűr el hittestvéreinkkel szemben

– fogalmazott a főrabbi.

Az ellenkezőjét várják el

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség egyik alapítója, vezetője is meglehetősen kritikus véleményének adott hangot a Magyar Nemzet kérdésére. Az óbudai zsinagóga rabbijaként is tevékenykedő vezető úgy fogalmazott: „Bár az utóbbi néhány évben a Jobbik igyekezett szalonképesnek látszani, a Tett és Védelem Alapítvány által megrendelt közvélemény-kutatásokból azt látjuk, hogy szavazótáborának több mint hatvan százaléka vall ma is antiszemita nézeteket. Ennek fényében Bíró László elfogadhatatlan kijelentései nem meglepőek. Ennél aggasztóbb, hogy

az őt támogató pártok akaratlanul is legitimálják az antiszemitizmust. Ennek éppen az ellenkezőjét várjuk el a közélet minden szereplőjétől.”

A teljes cikk IDE kattintva olvasható.

Magyar Nemzet

KAPCSOLÓDÓ:

A HírTV-n keresztül üzent a Jobbik Gyurcsánynak

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Pass Ferenc vizsgálatot kért maga ellen

Pass Ferenc vizsgálatot kért maga ellen

Pass Ferenc, a Bajai Úszó Klub korábbi edzője, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökségi tagja az egyesületénél történt, fiatalkorú versenyzőt érintő eset kapcsán vizsgálatot kért önmaga ellen, és annak lezárultáig felfüggesztette a MÚSZ-ban viselt tisztségeivel összefüggő feladatok ellátását.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!