2025. 01. 31. Péntek Marcella napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Belföld

Egy vak férfi is a brutális rendőrök áldozata lett + Videó

Egy vak férfit is hátba lőttek a rendőrök 2006. október 23-án, egy sörözőből rángatták ki, pedig fehér bot is volt nála – ez derül ki egy ügyészségi vizsgálati anyagból, amely a Célpont birtokába jutott. A műsor a véres tömegoszlatásról újabb titkosított felvételeket mutatott be, és azonosítottak egy rendőrt is, aki egy páncéltörő gránát kilövésére is alkalmas fegyverrel oszlatott aznap.

Március elején két rendőrt ítélt el a bíróság, amiért tétlenül nézték, ahogy kollégáik elfognak és súlyosan bántalmaznak egy tüntetőt.

A Célpont birtokába került ügyészségi vizsgálati anyagból az is kiderül, hogyan bántalmaztak egy vak férfit a rendőrök. Vallomása szerint a Blaha sörözőnél kínozták meg. „Én a fehér botomat a kezemben tartottam, ennek ellenére tomfával, illetve gumibottal több ütést kaptam a hátamra, miközben a rendőrök ordítozva taszigáltak ki minket az ajtón, ahol már vártak bennünket. Az ismerősömmel futásnak eredtünk, mire a rendőrök üldözőbe vettek, és néhány lépés megtétele után több lövést adtak le a hátamra és a nyakamra. A lövések olyan közelről jöttek, hogy éreztem a torkolatból kicsapó hő hatását” – mondta el a bántalmazott férfi. Nyakából egy hónappal később távozott a gumilövedék, az ügyben egyetlen rendőrt sem vontak felelősségre.

A Hír Televízió információi szerint még 24 olyan rendőr tagja jelen pillanatban is az állománynak, akik 2006-ban részt vettek a véres tömegoszlatásokban, és büntető- vagy fegyelmi eljárás indult ellenük.

A brutális rendőrökről és vezetőkről, akik még ma is szolgálnak, a kormánynak április 15-ig kell elkészíteni a jelentést. A HírTV információi szerint mindössze 71 rendőr ellen indult eljárás, s eddig csak 13-at ítéltek el jogerősen. A 2006-os eseményekkel kapcsolatban tavaly óta nyomoz a rendőrség, a titkosított rendőrségi felvételeket viszont csak egy hónapja kérte el a Debreceni Katonai Ügyészség a HírTV-től, miután a Célpont nyilvánosságra hozta azokat.

A műsor azóta újabb rendőrt azonosított, aki páncéltörő gránát kilövésére is alkalmas fegyverrel vett részt a tömegoszlatásban. A Balsai-jelentés egyik készítője az ilyen fegyverek miatt tavasszal tett feljelentéskiegészítést. Völgyesi Miklós szerint a gépkarabélyok csövére húzott puskagránátok használata törvénytelen a tömegoszlatásoknál, azok egyetlen célja a megfélemlítés lehetett.

Mint arról az MNO elsőként beszámolt, a honvédségtől kapott tömegoszlatáshoz szükséges eszközöket a rendőrség 2006 őszén, a HM-ben pedig vizsgálatot rendeltek el szerdán annak kiderítésére, pontosan kinek a kérésére, utasítására történhetett meg ez. „Amennyiben a 2006-os törvénytelen rendőrségi intézkedésekhez alkotmányellenes módon a haza külső fegyveres támadása elleni védelmére felesküdött honvédek eszközeit is felhasználták a megfelelő engedélyek nélkül, akkor az nagyon súlyos jogsérelem” – reagált lapunknak Hende Csaba honvédelmi miniszter.


Mint ismert, a Központi Nyomozó Főügyészség debreceni regionális osztályára március 27-én érkezett meg Völgyesi Miklós feljelentéskiegészítése a 2006 őszi események ügyében. A nyugalmazott alkotmánybíró korábban a HírTV Rájátszás című műsorában azt mondta: feltehető, hogy a kormányváltás előtt eltüntettek olyan iratokat és felvételeket, amelyek bizonyító erejűek lehettek volna a rendőrség 2006-os őszi fellépését illetően.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Európa beteg, de nem halott

Európa beteg, de nem halott

Bár sokan mondják, hogy a vén kontinens teljesen elvesztette versenyképességét, jelentős recesszió mégsem alakult ki eddig az óvilágban. Az európai gazdaság még kellemes meglepetést is okozhat idén, amire Magyarországnak is nagy szüksége lenne.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

KSH: decemberben 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg

KSH: decemberben 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg

Az előzetes adatok szerint 2024 decemberében 6339 gyermek született, és 11 773 ember halt meg; az előző év azonos időszakához képest a születések száma 4,1, a halálozásoké 7,0, a házasságkötéseké 25 százalékkal mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Orbán Viktor: Magunk mögött hagytuk a baloldali kormányok bajait + videó

Orbán Viktor: Magunk mögött hagytuk a baloldali kormányok bajait + videó

– A közvélemény most ismeri meg az adatokat, de a kormány a nyers adatokat ismeri. Amikor azt mondtam, hogy repülőrajtot veszünk, tudtam, hogy hányadán állunk – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorának adott interjúban a gazdasági adatokat értékelve.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!