2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

Demszky is tiltakozott a német megszállási emlékmű ellen

Demszky Gábor is beállt a tiltakozók sorába. Budapest volt főpolgármestere is feltűnt a Szabadság téren, ahol egykori párttársa hónapok óta küzd a német megszállás áldozatainak emlékműve ellen. A szobrot hétvégén, az éj leple alatt állították fel. Avató ünnepség nem lesz – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A kormányellenes demonstrációiról ismert Krétakör hatalmas tükröt állított a német megszállás áldozatainak emlékműve elé. Ügyvezetőjük azt mondta: szembenézésre késztetnék az embereket.

– Miből finanszírozták ennek a felállítását, ez is Norvég Alap-os pénzből történt?
– Nem, nem. Ez egyébként alapvetően Schilling Árpád és Végh Márton alkotása, egy 2006-os előadásunknak volt a díszlete, amiben gyakorlatilag ugyanez volt az állítás. Ott a színpadra kerültek fel ezek a tükörelemek, de mivel tökéletesen illik az a helyzet erre a mostani helyzetre is, ezért azt gondoltuk, hogy azt a díszletelemet szívesen felhasználjuk, tekintettel arra, hogy más felhasználási módja eddig nem volt – mondta a Hír Televíziónak Gulyás Márton, a Krétakör Alapítvány ügyvezetője.

A Szabadság téren hétfő délelőtt tüntetők és ellentüntetők az emlékmű avatására vártak, néhányan ezúttal nem az emlékművet dobálták meg tojással, hanem Horthy Miklós szobrát, amely a Szabadság téri református templom kertjében áll. Felbukkant a 2006-os tüntetésekről ismert Gonda László és Bencsik András újságíró, a Civil Összefogás Fórum egyik alapítója is.  „Ott van mögötte a szovjet megszállás emlékműve, egy új korszak kezdődött, sokkal tragikusabb. Tragikomikus hogy ezek a hős tüntetők hisztérikusan csápolnak ez ellen, eszükbe nem jut átmenni oda pedig az egy tovább tartó megszállás eredményezett. Tehát ez egy elfogadhatatlan cselekedet, de a demokráciába belefér” – fogalmazott Bencsik András. A publicistát még nem, de másokat az ellentüntetők már elzavartak.

Mécs Imre volt SZDSZ-es képviselő felesége, Magyar Fruzsina a sajtó képviselőit sem kímélte.

Mécs Imre: Tudják már, mikor lesz az avatás?
Magyar Fruzsina: Nem tudjuk, eléggé sunyi módon épült az erőmű.
Riporter: Ez az emlékmű...
Magyar Fruzsina: Nézz már körül, Echo TV, Hír TV, és teljesen fals dolog jött le, teljesen hamis dolog jött le.
Mécs Imre: Amit Magyar Fruzsi mond, teljesen igaz, manipulált a magyar sajtó.

Avató ünnepség nem lesz – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. „A magyarországi holokausztnak alig kevesebb, mint tízezer túlélője él már csak. Vannak még magyar túlélők, de azok nem Magyarországon élnek, hanem az ország határain kívül, mondjuk Izraelben vagy az Amerikai Egyesült Államokban. Mi azoknak az embereknek a fájdalmát, azoknak az embereknek a félreértéseit tiszteletben tartjuk, akik sérelmezik ennek az emlékműnek a létezését. Ezért nem lesz avatóünnepség” – mondta Lázár János.


Budapest volt főpolgármestere egy zsidó kulturális folyóirat szervezésében mondta el véleményét az emlékműről. „Ma azért jöttem el, hogy elmondjam: szolidáris vagyok mindazokkal, akik immár 102. alkalommal tiltakoznak a kőbe vésett otromba és giccses hazugság ellen, ami sebeket tép fel: rendszerhibaként és tévedésként kezelve el kell bontani és a város széli szoborparkba küldeni” – fogalmazott Demszky Gábor.

A miniszterelnök nyilatkozatában azt írta, hogy az emlékmű azt a fájdalmat és megpróbáltatást fejezi ki, amelyet a magyar nemzet érzett és elszenvedett szabadsága elvesztése miatt. Orbán Viktor szerint a szobor felállításával a kormány tartozott az egykori áldozatoknak, a ma élő magyaroknak és az alkotmányos rendnek is.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!