2024. 05. 12. Vasárnap Pongrác napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Célpont 18:05

Belföld

Botrány a Katonában: bűncselekmény lehet a Gyurcsány-pártnak adott kedvezmény

Bűncselekmény lehet a Demokratikus Koalíció tagjainak adott kedvezmény – mutatott rá az Origónak a Századvég Intézet alkotmányjogásza. Ifj. Lomnici Zoltán hozzátette: ebből is látszik, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) politikusai nem a nép emberei, és nem a választókért, hanem a választók pénzéből saját magukért dolgoznak.

  • Botrány a Katonában: bűncselekmény lehet a Gyurcsány-pártnak adott kedvezmény

– A korrupció ezen speciális, színházi formája kapcsán a politikai felelősség kérdése egyértelműen felvetődik: egy önkormányzatnak felelősen kell gazdálkodnia, itt pedig konkrétan az adófizetők pénzéből akarják kiegészíteni a DK-s párttagok jegyárkedvezményét – mutatott rá az Origónak adott interjújában ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász azzal kapcsolatban, hogy óriási botrány robbant ki a Katona József Színházban.

A Magyar Nemzet birtokába került belső levélből kiderült: 

az előadások árának akár közel egyharmadát engedik el a fővárosi fenntartású, közpénzből működő Katona József Színházban a DK-tagok számára. 

Néhány éve Gyurcsány Ferenc hírlevelében népszerűsítették a teátrum kormányellenes tüntetését és a DK-elnök személyesen is kiállt Máté Gábor igazgató újrázása mellett.

A szakértő szerint az ügyben a hűtlen kezelés gyanúja vetődik fel. 

Az ügy morálisan elfogadhatatlan, az átlagembernél sokkal tehetősebb baloldali politikusoktól pedig arcátlan, hogy elvárják, hogy kedvezményes jegyeket igénybe véve nézhessenek meg színházi előadásokat

– jelentette ki a hírportálnak az alkotmányjogász. Ifj. Lomnici Zoltán hozzátette: ebből is látszik, hogy ők nem a nép emberei, és nem a választókért, hanem a választók pénzéből saját magukért dolgoznak. Ha valóban olyan rossz lenne az emberek helyzete, ahogy beállítják, akkor pedig még inkább elfogadhatatlan, hogy az adófizetők pénzéből élő baloldali politikusok, akik ki tudnák fizetni a teljes árú jegyet is, egyéni kedvezménnyel járnak színházba.

Ez egy kiegyenlítetlen versenyhelyzet: a színház sokkal alacsonyabb jegyárat határoz meg egy politikai párt tagjai számára, mint másoknak, még akkor is, ha amúgy a színház nettó költsége magasabb, a jegyárveszteséget pedig kipótolni kénytelenek a nem DK-s adófizetők is.

– mutatott rá a szakértő.

Az olyan politikai ügy, amely egy visszaélésszerű intézményi magatartást tekintve akár precedensként is szolgálhat, vagyis más színházak is követhetik ezt a rossz példát.

 Ami az esetleges jogi felelősségi kérdéseket illeti, a hűtlen kezelés gyanúja merül fel.

A büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) 376. § (1) bekezdése szerint, akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el – magyarázta a szakértő, majd rámutatott: 

Az, hogy a színház vezetősége pártpolitikai  alapon osztogat kedvezményes jegyeket, az intézet megkárosítását jelenti, vagyis vagyoni hátrány okozását.

A Századvég kutatója kifejtette: ha kisebb vagyoni hátrány (50 000–500 000 Ft) okozásával valósult meg a bűnelkövetés, úgy a büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, amennyiben nagyobb (500 000–5 000 000 Ft) vagyoni hátrány okozásával valósult meg a bűnelkövetés, úgy a büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés.

Origo/Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!