A hetilapnak múlt héten a Demokratikus Koalíció elődszervezetének alapítója azt mondta, hogy ő volt Gyurcsány Ferenc strómanja, a Demokrata Párt megalapítása fedősztori volt a Demokratikus Koalícióhoz. A Heti Válasz most közli a Takács István és Gyurcsány Ferenc találkozójáról szóló leveleket és azt az üzenetet is, amelyben a volt miniszterelnök jogásza elküldte a teljes pártalapításhoz szükséges dokumentumokat.
Takács Istvánt később a jelenlegi pártigazgató, Varju László kivásárolta, majd hallgatási pénzt fizettek neki két éven keresztül.