2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Sissi zsiráfjától a biodómig

Következik:

Európai Híradó 04:00

Belföld

Bíró László jelölése elfogadhatatlan

A baloldali pártoknak el kell határolódniuk a nyíltan antiszemita szerencsi jobbikos képviselőjelölttől - jelentette ki a KDNP frakciószóvivője.

  • Bíró László jelölése elfogadhatatlan

Nacsa Lőrinc emlékeztetett: Bíró László korábban többször tett zsidóellenes kijelentéseket, Budapestet Judapestnek nevezte, nemrég pedig kiderült, hogy korábban egy varroda igazgatójaként lelövéssel fenyegette meg a munkatársait.

A politikus szerint felháborító, hogy a baloldal egy ilyen embert támogat az októberi időközi választáson.

Kormánypártok: Az embereknek joguk van tudni, hogy miféle embert indít a baloldal a tiszaújvárosi-szerencsi időközi választáson

 

A kormánypártok elvárják a baloldaltól, hogy nyilatkozzon a tiszaújvárosi-szerencsi időközi választáson indított jelöltjük, Bíró László személyével és viselt ügyeivel kapcsolatos kérdésekről - mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus hangsúlyozta: már eddig is megdöbbentő volt, hogy a baloldali pártok egy olyan képviselőjelöltet indítanak és támogatnak az időközi parlamenti választáson, aki "nyíltan antiszemita és cigányellenes". A közös baloldali jelölt - folytatta - számos zsidóellenes kijelentést tett, többek között "Judapestnek" nevezte Budapestet.

Nacsa Lőrinc szerint a sajtóban most egy újabb felháborító ügy látott napvilágot a baloldal jelötjéről: tanúk mondják el, hogy Bíró László egy varroda vezetőjeként többször nem fizette ki és lelövéssel is fenyegette az alkalmazottait. A beszámolók szerint a baloldal képviselőjelöltje kiállt a varroda közepére és azt mondta, hogy "hozza a puskáját és menekülhetnek" - idézte a sajtóban megjelenteket Nacsa Lőrinc.

Kijelentette: Bíró László személye és viselt ügyei most már számos kérdést vetnek fel, ezért a kormánypártok elvárják, hogy ő és a baloldal nyilatkozzon, válaszoljon, ne meneküljenek a kérdések elől, mert az embereknek joguk van tudni, hogy miféle embert indít a baloldal.

Kérdésre válaszolva a KDNP frakciószóvivője hozzátette: Bíró Lászlót a baloldali pártok egy jó része támogatja, azok, akik eddig érzékenyek voltak a cigányellenes, antiszemita kijelentésekre, most azonban az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésekre nem akarnak válaszolni, semmilyen módon nem akarják ezeket kérdéseket kommentálni. Úgy tűnik, mintha szemet hunynának afelett, hogy ilyen felháborító és a magyar közbeszédben elfogadhatatlan kijelentéseket tett Bíró László - mondta.

Azt a felvetést, hogy a Fidesz-KDNP helyi jelöltjét, Koncz Zsófiát elmarasztalta a helyi választási bizottság, mert gyermekekkel vett részt egy kampányeseményen, Nacsa Lőrinc úgy kommentálta: Koncz Zsófia jóhiszeműen járt el, és mivel a Fidesz-KDNP politikájában kiemelt helyet kapnak a családok, így elkerülhetetlen családi rendezvényeken is részt vegyen a jelölt. Ugyanakkor - hangsúlyozta - tiszteletben tartják a választási bizottság döntését és eszerint járnak el a következőkben.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú, a megye délkeleti részét lefedő, tiszaújvárosi székhelyű egyéni választókerületben október 11-én tartanak időközi országgyűlési-képviselőválasztást, amelyen a júliusban motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc (Fidesz) utódjáról dönthetnek majd. A Fidesz-KDNP helyi szervezete Koncz Zsófiát, Koncz Ferenc lányát indítja a körzetben.

A határzárral kapcsolatos kérdésre válaszolva Nacsa Lőrinc megerősítette: a Fidesz-KDNP frakció üdvözli, hogy a schengeni tagállamokban készült PCR-tesztet is elfogadnak a továbbiakban a magyar hatóságok. Úgy értékelt: olyan kompromisszumos javaslat született pénteken, amely a határzár szigorúságát érvényesíti, de a gazdaság működőképességét megőrzi.

A KDNP frakciószóvivőjét azzal kapcsolatban is kérdezték, hogy egy független parlamenti képviselő kérdésére adott válaszból kiderült: Szijjártó Péter külgazdasági és a külügyminiszter idén nyáron rendőrségi helikopterrel utazott egy Budapesttől 140 kilométerre tartott eseményre. Nacsa Lőrinc azt válaszolta: ez ritka esetben történik, olyankor, amikor a közfeladat ellátásához ez elengedhetetlen. A miniszter aznap reggel négy EU-s minisztertársát fogadta, ez egy olyan program volt, amiről nem lett volna illendő házigazdaként hamarabb távozni - tette hozzá.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatos tiltakozásokról kérdésre válaszolva Nacsa Lőrinc azt mondta: a kuratórium, az egyetem vezetése és az egyetemi polgárok között szükség van párbeszédre. Ez egy belső vita - értékelt a politikus, hozzátéve, hogy a magyar kultúra és a művészvilág érdeke, hogy ez mihamarabb rendeződjön. Hozzátette: nem gondolja, hogy ebben a frakcióknak már lenne szerepe, hiszen az egyetemi modellváltásról szóló törvényjavaslatot megtárgyalták és elfogadták a Parlamentben.

Kapcsolódó anyagok:

Informátor: Lelövéssel fenyegette korábbi beosztottjait a jobbikos Bíró László

MTI, Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!